Ottó egy rokonszenves, jó modorú, értelmes férfiú. Reggelente vidáman ébred, de aztán, mintha az ördög bújna bele, nagy patáliát csap napról napra, megszeppent családja bujkálva kerüli áradó haragját és szúrós tekintetét. Mindenbe beleköt ilyenkor, és semmi sem jó neki, szid, vádaskodik, csapkod, ordít és rohangál, még az imádott legkisebbet is felriasztja és megríkatja. A vihar után aztán, mintha mi sem történt volna, fütyörészve indul a munkába, és a nap hátralevő részében ő a kitűnő munkaerő, a jókedvű barát, majd a szeretetteljes férj és apuka. Jobb esetben, ha esetleg ő a főnök, a munkahelyen rendezheti le az ilyen indulatait. Kevesen gondolnák, de az ilyen ember beteg, az adrenalinfüggőség nevű kór könnyebb formájától szenved, és a reggeli cirkusszal a nap indításához szükséges adrenalinadagját termeli meg. Az adrenalin (epinefrin) a mellékvesevelőben termelt hormon, és a szimpatikus idegrendszer közvetítője. Vészhelyzetben, nagy dühtől, félelemtől, sokktól, vagy erős érzelmektől nő a vérszintje, ami az izmok, a szív és az agy teljesítményét fokozva, a szervezetet az „üss vagy fuss” készenléti állapotba hozza, glikogén és zsírok lebontásával biztosítva a kellő energiatöbbletet. A magas adrenalinszinthez az endorfin nevű boldogsághormon is társul, hatásukra az agyműködés fokozódik, az elme élessé, az idegrendszer éberré és túlérzékennyé válik, a szervezet a legmagasabb fordulatszámra kapcsol. Olyan belső energiák és szellemi források nyílnak meg, melyekről vajmi keveset tudunk. Szélsőséges esetben az adrenalinban „ázó” ember hihetetlen eufóriát élhet át, nincs félelemérzete ilyenkor, nem érzi a hideget és a meleget, akár halhatatlannak is érezheti magát, mint a belőtt kábítószeresek. Az ismételt „adrenalinfürdőkhöz” a szervezet hozzászokhat, és az ilyen helyzetben levő egyén már tudatosan keresni kezdi az éles helyzeteket, a fokozott kockázatot, mert már csak többlet-adrenalinnal érzi jól magát. E nélkül a napjai elviselhetetlenek, unalmasak, üresek, ami akár búskomorságba is torkollhat, és jellemző az is, hogy az ilyen embert főleg a tétlenségben érheti utol a szívinfarktus. Az adrenalinfüggőnek mind nagyobb ingerre van szüksége, hogy a kívánt állapotot elérje, már csak ez lebeg a szeme előtt, rombolólag hatva a családi életére, az emberi kapcsolataira, az intim pillanataira. Kielégített állapotában viszont lehet akár barátságos, népszerű, elismert személy, aki nagy megvalósításokra és nemes tettekre is képes. Ezért ne haragudjunk hát nagyon Ottóra, vélhetően így, adrenalinnal telve, családjának és munkahelyének is sokkal nagyobb hasznára válik. Enyhébb vagy súlyosabb adrenalinfüggőkkel az élet számos területén találkozhatunk, de az emberi történelem során is mindvégig, gondoljunk csak a Colosseum feltüzelt közönségére, a repülés úttörőire, a sarkkutatókra, Kolumbusékra, vagy akár az űrhajósokra. A hőskori felfedezőket és hittérítőket csemegéző kannibálok nem tudhatták, hogy a vendégeik húsa az adrenalintól édes annyira, a macska viszont tudja ezt, és az édes falat érdekében a nagy hamm előtt ezért cicázik az egérrel. A legnagyobb adrenalinfüggők az extrém sportolók, de a hollywoodi hírességek is szinte mind azok, szintén ide tartoznak az épület- és sziklamászók, a barlangkutatók, a kötéltáncosok, a bikaviadorok, a kaszkadőrök, a Grand Canyon átugrálói, vagy akár a Forma 1 pilótái is. Putyin elnök is szeret ilyen szerepben tetszelegni, népes női szavazótábora nagy örömére. A cápaturizmus, a beteges krimi- és pornónézés, a sebességmánia, a kleptománia, a játékfüggőség, a munkamánia, a boltkór, a reggeli cirkuszolás, és még hosszan sorolható, valamennyien ugyanennek a betegségnek a könnyebb formái. Az adrenalinfüggők túlzott merészsége végzetessé is válhat, a „krokodilos” Steve Irwint védőruha híján egy óriás rája ölte meg, Erőss Zsolt a Himaláján veszett, M. Schumacher pedig nem a kijelölt pályán síelve, végzetes fejsérülést szenvedett, de ez csak néhány kiragadott példa. Az adrenalinfüggőség gyökerei a gyermekkorig nyúlnak. A mellőzött gyermek mindent megtesz, hogy magára vonja a környezete figyelmét, akár kockáztat is, és szélsőséges cselekedetekre szánja magát. Ugyanezt teszi az a gyermek is, aki szülei túlzott elvárásainak nem tud megfelelni. Újabban pedig, az elfajzott iskolai szellem miatt, a gyermekek a tanulás és sport helyett abban vetélkednek, hogy ki tud hajmeresztőbb, őrültebb dolgokat csinálni. Az ilyen, „adrenalinfröccsökön” felnőtt gyermek aztán a későbbiekben könnyen adrenalinfüggővé is válhat. A családban, szexben, munkahelyen mellőzött felnőttek is szélsőséges cselekedetekkel az adrenalin csapdájába eshetnek, de közben akár olyan változásokon eshetnek át (bátrabbak, magabiztosabbak lesznek), melyek jó irányba terelhetik a róluk alkotott véleményt. Ha az adrenalinfüggőség betegség, gyógyítható-e? Mint a szenvedélybetegségeknél általában, a gyógyulás itt sem akaraterő kérdése, hanem az, hogy a függőségtől szenvedő belátja-e, hogy beteg. Csak azután következhet lélektanász segítségével a gyógyítás. Mivel a függő embert mindig valamilyen nagy belső hiány gyötri, ezt a hiányt kell értékes és valódi emberi kapcsolatokkal megszüntetni fokozatosan, és akkor már a gyógyulás útjára is léptünk. Sokszor segítség nem is kell, helyrebillenthet mindent például egy elsöprő, nagy szerelem, mikor a sok egyéb fortyogó hormon mellett az adrenalinra rá sem hederítenek. Sajátos formája az adrenalinfüggőségnek hazai politikusaink kockázatkereső játéka, lenyúlnak mélyen a közpénzekbe, aztán bódító adrenalinözönben fürödve várják, hogy elkapják-e őket, vagy sem. A függőség szabálya szerint aztán, ha megússzák, a következő alkalomkor már nagyobb inger (értsd: pénz) szükséges az eufória eléréséhez.

Dr. Zagyva Miklós