Szatmár megye

Fél mázsa húst koboztak el

2024.08.09 - 10:26

Ilyen esetekben a jövőben sem fognak tétovázni az élelmiszer-biztonsági ellenőrök, ha nem megfelelő körülmények között tárolt, feldolgozott és értékesített élelmiszerre bukkannak, el fogják kobozni.

A szatmári élelmiszer-biztonsági ellenőrök a hét folyamán Tasnádon egy szupermarketet büntettek meg 20 ezer lejre, Tamásváralján pedig egy éttermet 10 ezer lejre, mivel nem tartották be az élelmiszerek tárolására és feldolgozására vonatkozó szabályokat. Az ételmérgezések elkerülése érdekében 55,7 kilogrammnyi húst foglaltak le elkobzás, illetve megsemmisítés céljából.

91-ből 2

Vagy nagyon rendben van minden a megyében élelmiszer vonalon, vagy az ellenőrök voltak nagyon elnézőek, mert összesen 91 ellenőrzést hajtottak végre hétfő óta, de csak ezt a két bírságot rótták ki.

Fókuszban

Azt írják jelentésükben a Szatmár Megyei Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) szakemberei, hogy ilyen esetekben a jövőben sem fognak teketóriázni, ha nem megfelelő körülmények között tárolt, feldolgozott és értékesített élelmiszerre bukkannak – legyen az húsáru, vagy egyéb-, a közélelmezés biztonsága érdekében, azonnal el fogják kobozni.
Ebben az időszakban a turisztikai bázisokra, strandokra, iskolai táborokra figyelnek leginkább.

Princz Csaba
(Illusztrációk: ANSVSA / archív)

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Légi szórással oltják a vadállományt

Szeptember 25. – 30. között zajlik a ragadozók őszi oltási kampánya.
Szatmár megye

Az üzérkedők jelentik a biológiai veszélyforrást

A hatóság arra kéri az állattartókat, hogy tartsák be a járványvédelmi előírásokat, és bármilyen, betegségre utaló jelet vagy elhullást haladéktalanul jelentsenek.
Vidék

Kölcsey-emlékfutás — gyalogolva és kerékpáron is

A meleg miatt elővigyázatosságra intenek a szervezők. Tíz kilométeres a táv, Tasnád és Sződemeter között van kijelölve.