A kormány igyekszik ügyesen lavírozni az egészségmegőrzés, a betegszám alacsonyan tartása, illetve a takarékosság között, ha ugyanis szükségállapot lenne, akkor bértámogatást kellene adni a cégeknek, megint államilag finanszírozott technikai munkanélküliséget kellene lehetővé tenni, amit nem tart olcsó mulatságnak, pedig uniós támogatást kapott ennek finanszírozására. A tavaszi és az őszi esetszámokat összehasonlítva igenis indokolt lenne megint szükségállapotban, katonai rendeletekkel igazgatni a közállapotokat, azonban ez azt feltételezné, hogy nemcsak a vendéglátás, a turizmus és a mozik szorulnának állami támogatásra, de szinte az összes ágazat cégei és az ezeknél dolgozók is. Megint több alkalmazott dolgozna otthonról, tehát többen igényelnének #homeoffice támogatást, így ez is a kiadási oldalát növelné a költségvetésnek.
Szó mi szó, a mostani kormány szeret nagyokat ígérni, de soha nem adni. Az egészségügyiek és a pedagógusok is csak várják a veszélyességi pótlékot, az állami támogatást, a több mint egy hónapja kért és beígért mikrokölcsönöket pedig sok cég a mai napig nem kapta még meg.
Emlékezzünk vissza: a március közepétől május közepéig tartó országos érvényű szükségállapot idején sem volt nehezebb közlekedni, mint ma, amikor hol itt, hol ott vezetnek be karantént. Nincs szükségállapot, miközben a betegek száma sokkal magasabb, az egészségügyi kockázat nagyobb, mint tavasszal volt. A különbség a tavaszi és a mostani helyzet között — a betegszámtól eltekintve — a jogi besorolásban van: nem katonai rendeletek által megy az egészségvédelem, nem katonai rendeletek által van tönkretéve a gazdaság. Ha nincs katonai rendelet, sokkal kevesebb cég mondhatja, hogy állami támogatásra van szüksége a túléléshez, mert katonai rendeletben kötelezték arra, hogy függessze fel a tevékenységét. Nem hivatkozhat arra, hogy a kijárási korlátozások miatt, közvetett okokból kényszerült zárva tartani.

Princz Csaba