Érdekes irányt vett a Szatmár megyei munkaerő-toborzás, méltányos fizetés megadása helyett mindenféle módozatokat találnak a szatmári vállalatok annak érdekében, hogy munkatársakra leljenek. Egy bevásárlóközpont-hálózat például a szatmárnémeti központban felállított sátorból „fejvadászkodik”, egy ipari parki autóalkatrész-üzem hangosbemondóval felszerelt autóval járja a megyeszékhelyhez közel eső falvakat, s cirkuszi módszerekkel hozza köztudomásra: vannak szabad munkahelyei, egy bútorgyár a prefektust kérte meg, segítsen neki asztalosokat találni. Egy munkaügyi államtitkár tavalyi ittjártakor a szatmári kereskedelmi és iparkamara igazgatója annak a véleményének adott hangot, hogy a szatmáriak ahelyett, hogy a nagyjából hatszáz lejes havi munkanélküli-segélyért való kuncsorgás helyett jobban járnának, ha elmennének a nettó nyolcszáz lejes minimálbérért dolgozni. Egy építkezési cég vezetője csodálkozik, hogy az építészmérnök nem marad a szakmájában, ami azt jelenti, hogy havi 1200–1500 nettó fixért ordibál a kőművesekkel, bokáig sárban gázolva, hanem cigi-ügynökként dolgozik inkább, és az egyszázalékos eladási jutalékból játszva hazavisz kétszer annyit. Mondjuk ma az 1500 lejes fix fizetésből sem lehet tisztességesen megélni, pláne nem félretenni, viszont aki dolgozni jár, annak ruházkodnia kell, jobban és többet ennie, és a munkahelyre is el kell valamiből jutni. Két lej egy buszjegy, a faluról bejáróknak ennél is több, az autóval munkába járás költségeit ne is számoljuk.

Nos tehát nyolcszáz–ezer lejes havi éhbérért a nyolc–tíz, éppenséggel tizenkét órás munkanap magától értetődő dolog egyes helyeken feszített tempóban és percre kiszámolt a munka-törvénykönyv által minimálisan előírt szünetekkel és szombatonként bejárni szintén nem megy mutatványszámba. A humánerőforrás menedzserek pedig rossz véleménnyel vannak a szatmáriakról, akik ilyen körülmények között nem hajlandóak elmenni dolgozni azért a kis fizetésért, miközben nagyon nem mindegy, hogy a semmittevés miatt nem tud valaki megélni, vagy úgy, hogy közben még dolgozik is.

Csak arra akarok a fentiekkel rámutatni, hogy mindenféle trükkös munkaerő-keresési fejvadász-módszer helyett meg kellene próbálni nagyobb fizetést adni és akkor lehet, hogy nem ostorral kellene a munkahelyre behajtani a népet, hanem egyenesen válogatni lehetne a meghirdetett állásokra aspirálók között.

Princz Csaba