Nagykároly

Fejlesztenék a kórházat

2018.01.10 - 08:32

Fejleszteni kell a nagykárolyi kórházat, erről már korábban is több alkalommal nyilatkozott lapunknak Kovács Jenő polgármester. A napokban készül el egy projekt, amely ezt célozza meg.

Nem csak korszerű röntgengépet vásárolna a nagykárolyi önkormányzat a város egészségügyi intézményének, hanem további fejlesztéseket, korszerűsítéseket is tervez. Két módozata van mindennek, adott hangot ebbéli meggyőződésének már korábban is Kovács Jenő polgármester: az egyik kölcsön felvétele, a másik pedig a pályázati út, ez utóbbin a napokban is gőzerővel dolgozik az önkormányzat illetékeseinek csapata. „Természetesen kedvezőbb a pályázati út, hiszen mintegy 700 ezer eurót kell elkölteni a városi kórház felszereléseire ahhoz, hogy megfelelő módon tudjanak diagnosztizálni, s ne elavult eszközöket használjon az egészségügyi személyzet. Igyekszünk elkövetni mindent, hogy pályázati úton is pénzt szerezzünk kórházunk fejlesztésére” — mondta Kovács.

Több hónapnyi egyeztetés előzte meg azt a projektet, amely január végére készül el, s amelyben a kisvárdai és a nagykárolyi kórház együttműködik majd. A projekt lényege, hogy azokra a területekre, amelyeken a két egészségügyi intézmény hiányt szenved, európai uniós forrásokat szerezzenek meg — nyilatkozta a Felső-Szabolcsi Kórház főigazgatója, Hegyi Henrik D. A szakember hozzátette: kiváló alkalom a két kórház együttműködésére az, hogy megnyíltak azok a pályázati felületek, amelyek a határon átívelő partnerségeket segítik és támogatják. „Az elmúlt évben már több alkalommal egyeztettünk, és most egy olyan megbeszélésen vagyunk túl, amelyen véglegesítettük a pályázati tartalmat szakmai szempontból. Kigondoltuk a költségvetési számot, a pályázati időtartamot, és elkezdjük a konkrét munkát, hogy határidőre be tudjuk nyújtani a pályázatot. Megbeszéltük a munkamódszert egymással, azt, hogy ki milyen erőforrásokat biztosít, kinek mi a feladata, úgyhogy most már tényleg 'csak' dolgoznunk kell — tette hozzá a kórházvezető, aki nagykárolyi részről Raţ Elisabeta kórházmenedzserrel, Bochiş Dianával, a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal Pályázatfelügyelő és Fejlesztési Irodájának munkatársával, valamint Várna Leventével, a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal Egészségügyi Igazgatóságának vezetőjével tárgyalt hétfő délelőtt Nagykárolyban.

A pályázat tervezett összköltségvetése 2 400 000 euró, amely ötven-ötven százalékban oszlik meg a két partner között. A megvalósítást huszonnégy hónapos időtartamra tervezik, a pályázatot január 31-én nyújtják be. Őszre várható az elbírálás eredménye, s amennyiben megítélik a támogatást, akár már ősszel megkezdődhet a megvalósítás.

A pályázatban olyan területek fejlesztését célozták meg, amelyek mindkét kórházat érintik: a nőgyógyászat és a műtők felújítása mellett a kardiológiai betegek vizsgálatát segítő készülékek beszerzését is tervezik.