Elgondolkodtak-e már önök azon, milyen jelzőkkel lehetne illetni a mai társadalmat, vannak-e egyáltalán olyan jelzők, amelyek tükrözik a valóságot, vagy újakat kell kitalálni, további nyelvújításokat kell végezni? A fejetlenség és a káosz fogalmát már rég kimerítették azok a dolgok, amelyek most történnek az országban, amelyben élünk, a csodákat ígérő Európai Unióban és a nagyvilágban. Ha csak a romániai helyzetet figyeljük, aligha lenne forgatókönyvíró, aki az utóbbi évek történéseihez hasonló szövegkönyvet tudna írni. Konkrét megélői vagyunk annak, mit jelent, ha egy párt(koalíció) olyan ígéretekkel nyer választást, amelyeket nem lehet teljesíteni. A romániai helyzet ennél is kacifántosabb, ugyanis jobb helyeken (ha vannak még jobb helyek) ilyen esetben az ellenzék azonnal megbuktatja a kormányt. Romániában az ellenzék egy ilyen helyzetben sem tud talpra állni, mondhatjuk az is, hogy arra sem képes, hogy felhívja a figyelmet a hibákra, nyilvánosságra hozza a hibákat, azok okait és azokat a dolgokat, amelyeket már csak enyhén szólva lehet bűncselekményeknek nevezni. Mind a kormánykoalíció, mind az ellenzék a korrupció ellen küzd. Zajlanak a viták, hogy politikai megrendelésekre, politikusok lejáratására vagy félreállítására dolgozik az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), vagy más intézmények nyomására. Az viszont közös, hogy a DNA egyformán zavarja a kormányzó pártokat és az ellenzéket, mert mindenkinek van takargatnivalója, mindenki a túlélésért küzd, senkinek nem szükséges a független igazságszolgáltatás. Hatalmi harc folyik azért, hogy olyan törvények lépjenek hatályba, amelyek lehetővé teszik, hogy a politikusok, a közéleti személyiségek és nagyon sok vállalkozó számára biztosított legyen az a zárt tér, ahol, mint egykor Ágnes asszony az Arany János-balladában, zavartalanul tudják fehérre mosni a véres leplüket. Amíg ezek felsőbb szinten zajlanak, a munkavállalói rétegben mindenki elégedetlen, mert a kormány nem teremti meg azokat a jóléti feltételeket, amiket megígért, sőt, a bérek sok esetben nem nőnek, hanem csökkennek. Panaszkodnak a közalkalmazottak, a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, és panaszkodnak a vállalkozók, azok alkalmazottai, azaz mindenki. Ennek ellenére semmi sem változik. A bérből élők egymás közt elmondják a magukét, ennél többet azonban nem tesznek, de mit is tehetnének? A kormányt nem lehet leváltani, de ha mégis, akkor sem történne nagy változás. Ha elkezdődne egy reális igazságszolgáltatás, az ország fele börtönbe kerülne. Ettől még nem lenne kevesebb a közalkalmazottak száma, nem jutna több pénz egészségügyre, az iskolákban sem lenne hatékonyabb az oktatás-nevelés. A gazdaság sem erősödne, nem emelkednének a bérek stb. Akkor mégis mi a megoldás? Mert nem csak nálunk van ez így, hanem számtalan helyen a nagyvilágban. Ott is, ahonnan olyan hírek jönnek, hogy ott van a Kánaán. Elgondolkodtak-e már azon, hogy lesz-e kiút? A fejetlenséget nem bólogatással lehet legyőzni, hanem ésszel, a káoszt pedig észszerű döntésekkel.