Az EKE újabb honismereti kerékpártúrára hív, ezúttal a régi Ugocsa vármegye Szatmár megyei részét kerekezik körbe a résztvevők.
Szatmár megye egyik különösen szép és változatos vidéke, a történelmi Ugocsa az úti célja az Erdélyi Kárpát Egyesület augusztus 31-i, szombati honismereti kerékpártúrájának — a körülbelül 45 kilométeres és 200 méter szintemelkedésű kirándulás Halmiból indul (8.30-kor találkozó Halmi Község Polgármesteri Hivatala előtt, kerékpárok és egyéb felszerelés ellenőrzése, eligazítás) Túrterebes irányába az E81-es úton, majd kis forgalmú utakon halad Túrterebesszőlőhegy, Nagygérce, Turc, Batarcs és Tamásváralja településeken keresztül vissza Halmiba. Az útvonal a
https://tinyurl.com/y5wsqkou linken érhető el.
„A kiránduláson érintjük a Túr Menti Védett Területeket, meglátogatjuk a túrterebesszőlőhegyi Kishegyen található Szent Dónát-kápolnát, megcsodáljuk az avasi dombvidék sokszínű, mozaikos táját, és Tamásváralján egy hosszabb pihenőt tartunk a református templomnál, ahol Szatmári Elemér lelkész mesél majd a vidék történetéről és lakóiról. Ugyanitt falatozásra (pizza) és frissítő italok fogyasztására is lehetőség lesz. Innen kényelmesen visszakerekezünk a Halmiban hagyott autóinkhoz. A túrán való részvétel ingyenes, és a kerékpárok szállítását minden résztvevő maga kell megoldja. A túrán való részvétel kötelező felszerelése: megfelelő műszaki állapotban levő kerékpár, cserebelső vagy foltszett, kerékpáros bukósisak, legalább 1 liternyi, nem alkoholos folyadék és élelmiszer (pl. szendvics)” — pontosítja a túravezető Márk-Nagy János, aki a 0721514137-es telefonszámon bővebb felvilágosítással is szolgál az érdeklődőknek.