Nagykároly

Fedezzük fel a tengerek csodálatos világát!

2013.09.12 - 07:35

A nyílt vízi merülésekről és a tengerek világának szépségeiről beszélgettünk Király Tamás nagykárolyi búvároktatóval, aki búvártanfolyamot indít. A tanfolyam négyszeri uszodai foglalkozást és ötnapos horvátországi nyílt vízi merülést foglal magába.

A búvárkodás még gyerekcipőben jár Romániában, Magyarországhoz képest is, pedig az anyaországnak még tengere sincs. Magyarországon több száz oktató van, nálunk viszont ennek a töredéke.

Mégis a búvárkodás egy olyan sport, amelyik feltörőben van világszerte, mert egy olyan világgal ismerkedhet meg általa az ember, amely kipusztulófélben van, mint minden más élővilág a földön. „A tenger alatt egy olyan világ tárul az ember szeme elé, amiről nem is álmodhat. Egy perc alatt többet láthatunk például a Vörös-tengerben, mint eserleg egy hét alatt egy itteni erdőben, tehát nem lehet semmivel összehasonlítani. Szóval egy fantasztikus élmény, nekem teljesen megváltoztatta az életemet. Először, mint kezdő, körülbelül 4 éve, nagykárolyi ismerősökkel elmentem Egyiptomba egy búvártúrára, és ott eldöntöttem, hogy oktató szeretnék lenni, tehát hivatásszerűen szeretném művelni a búvárkodást, annyira megfogott ez a világ” — fogalmazott Király Tamás.

„Ahhoz, hogy oktató legyen valaki, több vizsga szükséges, a pedagógiától kezdve a fiziológián és fizikán keresztül a biológiáig. Tehát minden, ami az emberi szervezettel, a nyomással, illetve a légzőkészülékkel való merüléssel kapcsolatos, és természetesen a gyakorlat. Ami a legnehezebb része, ami a legjobban próbára tesz, az emberekkel való bánásmód, a felelősség. Hogy miképp legyél igazán jó oktató, valahol érezni kell legbelül, mindezt nem tudják átadni sehol. Itt nemcsak oktatónak, hanem pszichológusnak, menedzsernek is kell lenni, hiszen a túrát menedzselni kell, tudni kell az emberekkel bánni, mind a vízben, mind pedig a szárazföldön egy túra alkalmával, és az oktató tulajdonképpen emberi életekért is felel. Mindent összevetve a búvárkodás egy nagyon összetett szakma” — magyarázta a búvároktató.

Amint megtudtuk, a legközelebbi és legolcsóbb búvárparadicsom Egyiptom, pontosabban a Vörös-tenger, amelyik a világ egyik legszebb és legtisztább vizű tengere, hőmérséklete konstans, még 40 méteres mélységben is 27-28 fokos, ugyanakkor a tengeri növények és állatok szempontjából talán a legsokszínűbb. Többek között delfinek, manták, barrakudák, teknősök egyaránt megtalálhatóak a tenger vizében.

“A probléma viszont az, hogy környékünkön nincsen tenger, tehát a távolság függvényében több-kevesebb pénzbe kerül elutazni olyan helyszínekre, ahol lehet merülni. Az önkormányzatok valahol érthető módon nem támogatnak búvárcsoportokat, pályázni viszont lehet búvárbázisokra, amennyiben vízi mentőcsapatot alakítasz, de ez is nehezen működik” — árulta el az oktató, aki hozzátette, hogy az ittenieknek szerencséjük van, mivel Egyiptomba, Horvátországba és Görögországba is gyakorlatilag könnyen és olcsón el lehet jutni. Egy személynek például egy egyhetes egyiptomi túra 500 euróba kerül, ebben benne van a szállás, étkezés, továbbá 160 euró tíz merülés, és a világ egyik legszebb tengeréről beszélünk. mert például egy karibi vagy thaiföldi túra ennek a többszörösébe kerülne, és nem láthatunk több mindent, mint a Vörös-tengerben. Emellett búvárszafarit is lehet szervezni kedvezményes áron. Amennyiben 18-24 ember összegyűl, ki lehet bérelni egy hajót, és annyit lehet merülni egy nap, amennyit a merülésre vonatkozó szabályokon belül elbír az emberi szervezet.

„Én nagykárolyi, illetve magyarországi kollégákkal, tanítványokkal járok búvárkodni. Mi nagykárolyiak körülbelül 10-12-en vagyunk, de úgy lenne jó, ha lenne egy 40-50 fős csapat, mert akkor biztosan sikerülne összegyűjteni minden alkalommal 18-20 embert, akikkel ki tudnánk bérelni egy hajót. Ezért szeretnék egy profi csapatot és iskolát létrehozni” — nyilatkozta Király Tamás, aki a budapesti Dóra Gyulától, Magyarország és egyben a világ egyik legjobb búvároktatójától tanulta ki a szakmát. Szeptember végén az ő társaságában indít egy 10-12 fős csapatnak búvártanfolyamot a szatmárnémeti Select Motel uszodájában, ahol 4 alkalommal lesz medencés foglalkozás, utána pedig Horvátországban folytatódnak a nyílt vízi merülések 5 napon keresztül, október első hétvégéjén. A részvételi létszám korlátozott, maximum 10-12 fő, azonban még vannak helyek, amennyiben valaki jelentkezni akar.

„Egy olyan csapatot szeretnénk kialakítani, amelynek tagjai tényleg meg szeretnének tanulni merülni, nem csak hamar túl lenni a tanfolyamon, ezért is választottam Dóra Gyulát, az én mentoromat kollégának, aki 20 éve oktató, és olyan tapasztalattal rendelkezik, ami egyedülálló, akitől én is rengeteget tanulhatok még. Tehát itt nem egy gyorstalpaló tanfolyamról van szó, hanem a vizsgához kötelező nyílt vízi merülések után még legalább 6-8 merülést fognak végrehajtani velünk a tanulók Horvátországban, azért hogy aztán nyugodt szívvel tudjuk elengedni a kezüket a végzett búvároknak, és biztosak legyünk benne, hogy megvan a megfelelő gyakorlatuk ahhoz, hogy önállóan is megállják a helyüket olyan merülések alkalmával, ahol az oktatóik nincsenek jelen” — ismertette a programot a búvároktató, aki elmondta: mindenkinek javasolják, hogy miután a tanfolyamot elvégezte, vásároljon saját felszerelést, azért, hogy ha lehet, ne merüljön utána ismeretlen helyen bérelt felszereléssel, mindenki legyen megszokva a saját felszerelésével. „Nekünk van diszkontunk a nagyváradi búvárüzletben, tehát olcsón tudunk felszerelést vásárolni, ugyanakkor szeretnénk egy üzletet nyitni Nagykárolyban is, jelenleg zajlanak a tárgyalások ez ügyben” — fejezte be mondandóját Király Tamás.

ifj. Deák Endre