Még a Borókagyökér Egyesület életében is rendhagyónak minősülő csonkahét kezdődik szerdán a Szejke-tanyán és a Lépésházban (Merilor utca 122. szám), ahol párhuzamosan zajlanak a különféle foglalkozások – egymástól függetlenül és mégis szervesen összekapcsolódva.
Ugyanakkor ezekben a napokban nem csak az ismert és elismert népművészeti mesterek találkoznak itt egymással, hanem a Szatmár Megyei, a nagyszebeni Astra és a Székely Nemzeti Múzeum szakembereinek „krémje” is, és természetesen várják a látogatókat a nyílt napokra, illetve a rendhagyó, Árnyalatok kiállításra is. De vegyük sorjában.
Különleges kerámiafesztivál szerdától vasárnapig
Konferencia, bemutató, kiállítás, vásár, megmérettetés, szabadtűzi főzőverseny, a korondi fazekasság 1960 előtti formavilága és virágozása — s mindennek a középpontjában egy különleges ételhordó, a pocitás áll az immár hatodik Fazekastalálkozón.
Csütörtöktől vasárnapig sződd magad a viseletedet
Gyere és készítsd el te is az első szőtt konyharuhádat vagy az első szőtt viseletkiegészítődet! – június 20-án kezdődik az a mini szövőtábor, amelynek keretében Csog Jolán szövő–viseletvarró segítségével az érdeklődők betekintést nyerhetek a paraszti szövés világába; megismerkedhetnek a paraszti szövőszékkel, fonalvetéssel, régi mintákkal, befogdosási technikákkal, és lehetőség lesz vászonszövésre is, pamut- vagy gyapjúfonálból. Sőt, a leszőtt anyagokból saját terveik alapján elkészítenek egy modern viseletdarabot, a leszőtt anyaggal díszítve.
A minitáborral kapcsolatban a 0729677930-as telefonszámon lehet érdeklődni.
Növényi festés régen és ma – és a különleges Árnyalatok kiállítás
Pénteken a természetes növényekkel történő gyapjúfestés, valamint a székely festékesek és a máramarosi gyapjúfestési technikák napjainkban történő felhasználását mutatják be Măriuca Verdeş (Máramaros), Borbély Izabella és Páll Etelka (Székelyföld) mesterek.
Szabó Kinga Mária