„Mint ahogy a jó pap is holtig tanul, én is mind a mai napig kísérletezem, próbálkozom új dolgokkal, módszerekkel” — mondja nevetve Les Gábor fazekasmester, miközben a tálakat, bokályokat rendezgeti az égetőkemencében a Borókagyökér Egyesület műhelyében, amely ezen a hétvégén a fazekas mesterkurzusnak adott otthont.

Az egyesület Népi Kézművesség sorozatának keretében nem első alkalommal kerül terítékre az agyagformázás és díszítés, hiszen a nyári gyermek- és alkotótáborok kiemelt tevékenysége, tavaly nyáron kimondottan a vámfalui kerámia jegyében rendeztek alkotással, szakmai konferenciával egybekötött fesztivált, a mostani mesterkurzus pedig első állomása annak a „kirándulásnak”, amely az erdélyi fazekasrégiókat és ornamentikájukat járja körbe, ez alkalommal a háromszéki fazekasközpontokat s a rájuk jellemző zöld, barna, sárga színvilágot állítva a középpontba (a következő alkalmak pedig a szatmárit, majd a tövishátit fogják). Nem véletlen az sem, hogy Les Gábort kérték fel a mesterkurzus oktatójának — s nem csak azért, mert népi iparművész, a népművészet mestere, valamint a Román Népművészeti Akadémia tagja, hanem mert nála jobban kevesen ismerik az erdélyi fazekasság hagyományait és titkait. „A néprajzkutatók szerint a magyar népi fazekasság olyan gazdag művészeti ágat fejlesztett ki, amely párját ritkítja Európában, s ezen belül külön és különleges, érdekes és izgalmas 'színfolt' az erdélyi fazekasság a maga ugyancsak sokféle tagolódásával. Én a különböző erdélyi tájegységek stílusát, formáit sajátítottam el, kezdve a nagybányaival, ugyanis onnan származom, aztán a zilahi fazekasságot — a legtöbb bokályt, tehát boros ivókancsót zilahi mintára készítem —, de a több mint negyven erdélyi fazekasközpont jellemzőit, szín- és mintavilágát ismerem. Pályám kezdetén, sok évtizeddel ezelőtt még az iparművészet dominált inkább, aztán egyre nagyobb teret kapott a népművészet, a hagyomány, szín- és díszítésvilág, úgy is mondhatom: belészerelmesedtem, elmúlhatatlanul. Jártam az erdélyi fazekasközpontokat, tanultam a mesterektől, gyűjtöttem tárgyakat és szakirodalmi, népművészeti könyveket, albumokat egyaránt” — magyarázza. A kurzus „tanulói” szatmárnémeti, sepsiszentgyörgyi, tövisháti, nádudvari gyakorló fazekasok, akik elsősorban a kézdivásárhelyi bokály és tál zgrafitó technikával (karcolással) történő díszítésében, a berecki kancsó és tál írókás-ecsetes díszítésében, a minták ecsetes kitöltésének, az írókázásnak, a mázas égetésnek a rejtelmeiben merülnek el, ám szakmabeliek lévén a beszélgetés rengeteg témakört érint égetési hőfokoktól kezdve formázáson, színalkotáson át az agyagok minőségéig vagy épp a vásárlóközönség igényéig (most például a csodálatos, egyedi színű és változatos formavilágú, apró majolika-hűtőmágnesek iránt nagy a kereslet).