Szatmárnémeti

Fásítanak a régi szeméttelepeken

2014.02.05 - 13:31

A megyei környezetvédelmi ügynökség szervezésében idén is faültetési kampánnyal ünneplik az Erdők Hónapját.

A március 15. és április 15. közötti időszakban hagyományosan önkéntesek bevonásával igyekeznek egyrészt növelni a fákkal borított területek nagyságát, az akciók révén pedig — nem mellékesen — a közfigyelmet próbálják ráirányítani arra, hogy az erdők megőrzése, illetve újratelepítése igen fontos szerepet játszik a természeti egyensúly fenntartásában. Békéssy Erzsébet, az ügynökség igazgatója korábban bejelentette, a megyei önkormányzat támogatásával és az erdészeti igazgatóság közreműködésével idén azt tűzték ki célul, hogy a pár éve bezárt községi hulladéklerakatok helyét fákkal ültetik be. Mint megtudtuk, 21 önkormányzat jelezte a programban való részvételi szándékát. A szakértők felmérései szerint így lehetőség nyílik 30, használaton kívüli, földdel lefedett szeméttelep beültetésére, melyek összfelülete 21 hektárt tesz ki. Becslések alapján a cél eléréséhez 209 600 darab facsemetére lesz szükség. A kezdeményezéssel kapcsolatos költségeket a megyei önkormányzat állja, a munkaerőt pedig az elképzelések szerint idén is önkéntesek bevonásával biztosítják.