Vidék

Farsangoltak az idősek Majtényban

2013.02.05 - 09:44

Farsangi mulatozásra gyűltek össze hétfőn délelőtt a nagymajtényi idősklub tagjai, aki közül többen jelmezt is öltöttek

 

A nagymajtényi idősklub tagjai tegnap délelőtt farsangi mulatozásra gyűltek össze. A szokásos heti foglalkozások között igazi különlegességnek számított a tegnap délelőtti, hiszen a megjelent 43 idős személy közül tízen jelmezt is öltöttek magukra, ezzel téve még vidámabbá az összejövetelt. A farsangi bálon így igen „változatos” társaság gyűlt össze, hiszen akadtak közöttük cigányok, bohócok, virágárus, kutya, varázsló, de még a híres Zorró is tiszteletét tette. A zenét — többek között — Kassai Károly bácsi tangóharmonikán biztosította a jelenlévőknek, akik közül sokan táncra is perdültek. Nincs farsangi buli farsangi fánk nélkül, így a szervezők erről is gondoskodtak a felszolgált tea és kávé mellett. A nagymajtényi idősek más alkalmakat sem töltenek tétlenül a klubban, hiszen az elmúlt heti foglalkozáson például álarcokat készítettek a helyi óvodások számára. Az elkészült 30 álarcot Merker József, Majtény község alpolgármestere közreműködésével adták át az óvodásoknak. A gyerekek, köszönetképpen a figyelmességért, március 8-án, azaz nők napján látogatják majd meg az időseket, hogy az oviban tanult énekeket, verseket nekik is előadják. A hétfői nap azonban nemcsak a farsangi mulatozásról szólt, hanem a hagyományokhoz híven megünnepelték a születésnapos tagokat is, úgy, ahogy ezt a klub megnyitása óta teszik. A hétfői alkalmon 6 születésnapost köszöntöttek, akiknek Merker József egy-egy szál szegfűt adott át. A következő tevékenységre szerdán kerül sor.