Vidék

Farsangi táncház lesz Szilágyszérben, nem is akármilyen

2025.02.25 - 21:03
Hagyományos maskarában idézik fel az '50-es évekbeli, húshagyókeddi fonóházi hangulatot, a vendégeket széri málékásás töltött káposztával, kőttesekkel várják, talpalávalót pedig a Flaska Banda húzza.

Harmadik éve szervez farsangi táncházat a szilágyszéri Kukurók Néptánccsoport, szüleik és oktató-vezetőjük, Varga Dóra — nem is akármilyet, hiszen a mulatsághoz kapcsolódóan igyekeznek minden széri hagyományt feleleveníteni. 


Nem lesz ez másként március 1-jén, szombaton sem: 18 órától a gyermekek farsangi szerepjátékával kezdődik a rendezvény a kultúrotthonban. „Természetesen hagyományos maskarákban lesznek, s az idősek elbeszélései alapján felidézzük — kicsit viccesebb formában —  milyen is volt az 1950-es évekbeli fonóház húshagyókedden.” — magyarázza Varga Dóra.

A szerepjátékot követő táncházban Vámosi István és Vámosi-Kovács Ágnes oktat (szilágyságit, szatmárit, „ami sorra jön”, valamint gyermekjátékokat) a táncrendek alatt, nem marad el a népdaloktatás sem. 
A talpalávalót a magyar népzene kulturális követei, a nyírségi Flaska Banda húzza, akik egy rövid, kedvhozó koncerttel indítanak, és túl sok pihenésre, üldögélésre senki ne számítson az este folyamán, hiszen mint vallják: „a mi célunk az, hogy mindenkit feltöltsünk, akár egy hosszú út előtt a flaskát.” 

Ízletes farsangi vacsorában sem lesz hiány, ahogy régen húshagyókedden, most is széri málékásás töltött káposztával, kőttesekkel (kelt tésztás sütemények) várják a vendégeket.

A farsangi táncházba 10 lej a belépő, s ahogy a szervezők fogalmaznak: ha szereted a néptáncot, népdalt itt a helyed!

Szabó Kinga Mária

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

(A kedvcsináló fényképek a tavalyi farsangi táncházban készültek)