Külföld

Fadobozba zárva tartottak egy 3 éves kislányt

2016.12.22 - 16:00

Az amerikai kislány apja mellett még nyolc embert vettek őrizetbe a szörnyűként jellemzett gyerekbántalmazás miatt — írja a 24.hu.

Egy fadobozba zárva tartottak egy hároméves kislányt egy Indiana államban lévő házban, ahol a gyerek az apjával, és még nyolc felnőttel és öt másik gyerekkel élt együtt – jelentette a helyi sajtó. A helyi seriff az esettel kapcsolatban kijelentette: pályafutása alatt még soha nem találkozott ilyen szörnyű gyermekbántalmazással. A hatóságok közlése szerint a kislányt esténként tartották a fadobozban, és néha még nappal is hosszabb időre abban kellett feküdnie. „Olyan az egész, mint egy rémálom. Az állatokkal jobban bánnak az emberek” – mondta a kislány nagyapja. A nagyapának fogalma sem volt arról, hogy mit művel a kislánnyal a gyerek 25 éves apja, aki nem engedte neki, hogy meglátogassa unokáját. A kislány anyja már nem él. A seriff elmondása szerint egy bejelentés után vonultak ki kollégái a North Judson településen található házhoz, ahol a kislányt a dobozban találták meg. A doboz fedele le volt csukva, amikor a rendőrök kiérkeztek. A dobozban egy koszos takaró volt. Valamint a sarkokban tucatnyi bogártetem. A seriff szerint a dobozt gyakran be is zárhatták, hogy a gyerek ne tudjon kimászni onnan. Legalábbis erre utal, hogy a dobozon volt egy kötélből készített „zár”, ami megakadályozta, hogy a fedelet belülről fel lehessen emelni. A rendőrség őrizetbe vette és egy megyei börtönbe szállította a házban lévő összes nagykorút, akik ellen gyermekbántalmazás, valamint gyermekbántalmazás jelentésének elmulasztása vádjával indítottak eljárást. A kislány apja azzal védekezett, hogy a lány önként mászott be a dobozba.