Sport

F1 Magyar Nagydíj: Verstappen győzött, a Red Bull rekordot döntött a Hungaroringen

A győztes Max Verstappen, a Red Bull holland (b) és a harmadik helyezett Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíj eredményhirdetésén a mogyoródi Hungaroringen 2023. július 23-án. (FotóK: MTI/Czeglédi Zsolt)
2023.07.23 - 18:25
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte vasárnap a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen, egymás utáni hetedik sikerével tovább növelte az előnyét az összetett pontverseny élén, csapatával pedig rekordot döntött.

A 25 éves pilótának ez volt az idei kilencedik, és pályafutása 44. futamgyőzelme, a Red Bull pedig sorozatban a 12. elsőségét ünnepelhette, ezzel megdöntötte a McLaren 1988-ban felállított, 11 sikerből álló rekordját.
A Mogyoródon tavaly is győztes Verstappen mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője ért célba másodikként, a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez pedig harmadikként. A pole pozícióból rajtoló Lewis Hamilton (Mercedes) negyedik lett.
Verstappen előnye a szezon felénél így 110 pontra nőtt az összetettben Pérez előtt.

Elhibázott start

A rajtot Hamilton nem kapta el tökéletesen, ezt pedig a mellőle induló Verstappen kihasználta és az első kanyarban átvette a vezetést. Hamiltont láthatóan kizökkentette az elhibázott start, a harmadik kanyar után már csak negyedik volt, mert mindkét McLaren megelőzte. Egy kör után Verstappen, Oscar Piastri, Norris volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, majd Hamilton, valamint a két Ferrari - sorrendben Charles Leclerc és Carlos Sainz Jr. - következett.

hirek/2023/julius/forma1-magyar-nagydij-verstappen.jpeg
Max Verstappen a herendi porcelánból készült magyar kupával.

Az Alpine istálló számára mindössze egy körig tartott a Magyar Nagydíj, a startot rettenetesen elrontó Csou Kuan-jü (Alfa Romeo) ugyanis az első féktávot elhibázta, hátulról meglökte Daniel Ricciardót (Alpha Tauri), aki az előtte lévő Esteban Ocon versenyautóját öklelte fel. Az Alpine balszerencséje, hogy Ocon emiatt oldalról eltalálta csapattársát, Pierre Gaslyt, így a kör végén a francia csapat mindkét versenyzője a boxba hajtott és kénytelen volt feladni a viadalt.
A 15. körre állandósulni látszottak a különbségek az élmezőnyben haladók között, Verstappennek sikerült komolyabb, hét másodperc környéki előnyt kiautóznia, Piastrit pedig nagyjából 2-2.5 másodperces lemaradással követte Norris.

Vissza az első helyre

Hamiltont a negyedik helyről a 17. körben hívta ki kerékcserére a Mercedes, egy körrel később Norris, majd Piastri is friss abroncsokat kapott, de az ausztrál csak brit csapattársa mögé tudott visszatérni a pályára. Verstappen a 23. körben hajtott a boxba, kerékcseréjét kiválóan végrehajtotta a Red Bull szerelőgárdája, így a vb-címvédő gond nélkül visszaállt az első helyre.
A 30. körben Verstappen előnye 6.7 másodperc volt Norris előtt, akit Piastri tisztes távolságból, nagyjából 3.5 másodperccel lemaradva követett. Hamilton közben a csapatrádión arról érdeklődött, hogy a pálya melyik részén veszít időt, soknak találta ugyanis a hátrányát a McLarenekhez képest. A mezőny nagy részétől eltérő gumistratégián lévő Pérez eddigre már ötödiknek jött fel, és az övé volt a leggyorsabb kör is, így várható volt, hogy rövidesen meg tudja majd támadni Hamiltont a negyedik helyért.

Félúton

A versenytáv feléhez érve Verstappen előnye már 10 másodperc feletti volt, Norris a második, Piastri pedig a harmadik pozícióját óvta, Hamiltonhoz viszont egyre közelebb zárkózott Pérez, akivel a csapatrádión közölték, hogy reális esélye van dobogós helyen befejezni a viadalt. A mexikói versenyző a 42. körben támadta meg először a brit sztárt, de kísérletét a hétszeres világbajnok kivédekezte. A kör végén Piastri a harmadik, Pérez az ötödik pozícióból hajtott a boxba újabb kerékcserére, így átmenetileg mindketten kissé hátrébb csúsztak a sorrendben.
A 45. körben Norris McLarenjén is kerekeket cseréltek, két körrel később Pérez feljött negyediknek, miután első előzési próbálkozása alkalmával elment a keményen védekező Piastri mellett. Húsz körrel a vége előtt Hamilton is a boxban járt és friss abroncsokat kapott a Mercedesére, miközben Verstappen előnye 35 másodpercre duzzadt a második Norisszal szemben, így a sikerét ettől a ponttól semmi nem veszélyeztette. A holland címvédő le is tudta második kerékcseréjét és gond nélkül tért vissza az élre.

Az utolsó körben

A leintés előtt 15 körrel Verstappen, Norris, Pérez, Piastri, Hamilton volt az első öt sorrendje, de a britek hétszeres vb-győztese kisvártatva feljött negyediknek. Az utolsó körökben Hamiltonnak még majdnem sikerült támadási közelségbe kerülnie Pérezhez is, azonban ez végül nem jött össze neki.
Verstappennek a mogyoródi volt F1-es pályafutása 175. futama, ahol a Williams istálló - pontot nem szerezve - fennállása 800. Forma-1-es versenyét futotta.
A vb jövő hétvégén, Belgiumban folytatódik.

Hírszerkesztő

Ajánljuk még a témában:

Sport

CEC-ORI Cup, 5. és 6. forduló

Ügyességi versenyek pénteken és szombaton az ACR pályán.
Sport

Forma 1: Lando összetörte Verstappen trófeáját - VIDEO

A vasárnap magyar futam díjátadóját követően a második helyen záró Lando Norris a dobogón egy rossz mozdulat következtében összetörte Verstappennek a Herendi Porcelánmanufaktúra által gyártott egyedi díját.
Sport

Amatőr hibák a Ferrarinál, tizedik helyről indulva nyert Verstappen

Lemondhat az egyéni és csapat-világbajnoki címről is a Ferrari Formula–1-es csapata, miután a Magyar Nagydíjon (újfent) olyan hibákat vétettek, amelyek nem jogosítják fel az olasz csapatot, hogy a világ legjobbjának mondhassa magát.