Egészség

Ezrek kerülnek kórházba a szoláriumokból

2014.12.17 - 17:30

Azt már régóta lehet tudni, hogy a szolizó emberek a bőrrákot kockáztatják, de mint kiderült, azonnali veszélyeket is rejtenek a szoláriumok.

Az Egyesült Államok baleseti osztályaira évente átlagosan több mint 3200 embert szállítanak be a szoláriumozás okozta sérülések miatt — jelentette a CBS News, egy nemrég nyilvánosságra hozott orvosi kutatás adataira hivatkozva. A tanulmány szerint leginkább égési sérülések, ájulás és szemsérülések miatt kerültek kórházba a szoláriumokból az emberek. Az amerikai kórházak baleseti sebészetein kezelt szoláriumos betegek majdnem nyolcvan százalékát súlyos égési sérülésekkel szállították be, 10 százalék volt az ájulásos esetek száma és hat százalék a szemsérülések aránya. A kutatók szerint leginkább a fiatal fehér nők a veszélyeztetettek. A balesetire került szoláriumos betegek 82 százaléka volt nő, és több mint 35 százalék 18 és 24 év közötti volt. A kutatók ugyanakkor megjegyezték, az adatok azt mutatják, hogy egyre kevesebb és kevesebb azoknak a betegeknek a száma, akik szoláriumos sérülésekkel kerülnek kórházba. 2003-ban 6487 ilyen esetet regisztráltak, míg 2012-ben már csak 1957-et. Ez lehet annak eredménye is, hogy kevesebben járnak szoláriumokba és annak is, hogy a szalonokba járó emberek jobban tisztában vannak a veszélyekkel.

 

Az amerikai közegészségügyi hivatal (CDC) adatai szerint az Egyesült Államokban évente 170 ezer bőrrákos esetet okoznak a szoláriumok. Erre válaszul az amerikai hatóságok kötelezővé tették, hogy a szoláriumokra kihelyezzenek egy, a szoláriumozás hosszú távú veszélyeire figyelmeztető táblát.