Ötödjére rendezte meg a középiskolák börzéjét a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség és a Szatmár Megyei Oktatásfelügyeleti Forrásközpont.
Pénteken délelőtt a szatmárnémeti Iparosotthonban rendezte meg a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség közösen a Szatmár Megyei Oktatásfelügyeleti Forrásközponttal (CJRAE) a középiskolák börzéjét a nyolcadikos diákok számára, azzal a céllal, hogy a középiskolába készülő diákok találkozhassanak azoknak az iskoláknak a képviselőivel és diákjaival, ahol tovább szeretnének tanulni a jövőben.
A pénteki nap folyamán mintegy 1500 diák részvételére számítottak a szervezők, akik összesen 21 középiskola standját készítették elő az érdeklődők számára.
A szakoktatást biztosító középiskolákkal együtt érkeztek különböző cégek és vállalatok is, amelyek szintén egy-egy standdal voltak jelen annak érdekében, hogy a diákok láthassák, amennyiben a szakoktatást választják, milyen gyárak és üzemek biztosítanak számukra gyakorlati lehetőségeket, esetleg az iskola elvégzése után munkahelyet.
Ez egy nagyon jó lehetőség a tanulók számára, hiszen egyre nagyobb az igény a szakoktatás iránt megyénkben. A jövő évi beiskolázási terv szerint a kilencedik osztályban meghirdetett mintegy 3300 hely 57%-a szakoktatási irányvonalon van, és mindössze 43%-a az elméleti képzésen.
Beindul a duális képzés
A 2017/2018-as tanévtől kezdődően beindul a duális képzés a megyében. Összesen 119 kilencedik osztály kezdi meg az új tanévet, közülük 50 elméleti képzéssel (4 éves időtartam), 30 szaklíceumi (szintén 4 éves), 39 pedig szakiskolai képzést (3 éves) biztosít. A szakiskolai képzést nyújtó 39 osztály közül 12-ben (több mint 300 diák) a duális képzési vonalon kezdik meg tanulmányaikat a diákok, különböző cégekkel együttműködve, amelyek az állami ösztöndíj mellé saját ösztöndíjlehetőségeket is kínálnak majd. A duális képzést nyújtó osztályok közül hét Szatmárnémetiben indul, kettő Aranyosmeggyesen — ahol eddig csak általános iskoláig tanulhattak a gyerekek, viszont ősztől megkezdődik a textil- és faipari szakoktatás is —, valamint három osztály Nagykárolyban.
Az Aranyosmeggyesen induló szakiskolai képzésnek az érdekessége továbbá az, hogy nemcsak a frissen végzett nyolcadikos diákok iratkozhatnak majd be a két induló osztályba, hanem olyanok is, akiknek megvan a nyolc osztályuk, de szeretnének kitanulni egy mesterséget, és még nem múltak el 24 évesek.
Adriana Dîngă, a megyei tanfelügyelőség szóvivője elmondta lapunknak, hogy a duális képzés tekintetében Szatmár megye az élmezőnyben van az országban, csak Brassó megyében van több diák (450 körül), aki duális képzési formában kezdi el a következő tanévet, Szatmár megye 330 diákkal a második helyen áll e tekintetben.