Egészség

Ezek 2013 legstresszesebb munkái

2013.04.11 - 13:12

A CareerCast.com listája alapján a honvédségnél a legstresszesebbek az emberek.

Egyrészt azért, hiszen ha kiküldetésen van az ember, komoly veszélyeknek teheti ki magát, egy jelentés szerint például tavaly több mint 2000 amerikai halt meg Afganisztánban, illetve az "ahhoz kapcsolódó műveletekben".

A veszélyen kívül a sok utazás is megviseli a szervezetet — írja a lap. Ráadásul a családtól, barátoktól, szeretteiktől is sokszor hónapokig távol vannak a katonák. Sok esetben a szolgálati idő lejárta után nehéz visszaintegrálódniuk a társadalomba, a civil szférába, és ez komoly gondokat is okoz az amerikai munkaerőpiacnak. Bár vannak már kifejezetten ennek a megoldására irányuló programok, de még mindig rengeteg veterán van munka nélkül.

További stresszes munka a tűzoltó is — írja a CareerCast. Egy tanulmány szerint például a tűzoltók 44 százaléka szívrohamban hal meg, akik gyakran 48-72 órás műszakokban dolgoznak egyhuzamban. Őket követik a rendőrök, akik szintén stresszesek lesznek a mindennapi kihívásoktól.

Meglepő lehet, de a fotóriporter és az újságíró is bekerült a listára. Elsősorban természetesen például a haditudósítók, vagy akik élőben közvetítenek egy-egy természeti katasztrófa színhelyéről. A lap megemlíti azt a stresszforrást náluk, hogy egy-egy félreértett, vagy hibás információ könnyen a karrierjükbe kerülhet, de legalábbis a hírnevükön csorba eshet, ezért szinte minden leadott anyag plusz feszültséget okoz. Ehhez hozzájárul az online média előretörése is, hiszen a gyorsaság elsődlegesnek számít, ami gyakran pontatlansághoz vezet, így plusz stresszfaktort jelent az újságírónak.