Szinte gombostűt sem lehetett leejteni szerdán délután a Kölcsey Ferenc Főgimnázium udvarán, ahol hat osztály 152 diákja vette vállára a jelképes batyut s elindult „világgá”.

Hagyományaik szerint pedagógusaiktól a tanáriban búcsúztak, majd vonultak ki az udvarra. Itt elsőként Pataki Enikő igazgatónő köszöntötte a maturandusokat, kiemelve: ettől a naptól kezdve sorsuk irányítása végérvényesen a végzősök kezébe kerül.

Útravaló gondolatának jelentését és jelentőségét talán csak évek múltán értik meg igazán, hiszen arra kérte őket:
Búcsúztatójában külön szólt a főgimnázium történetének első pedagógusképző osztályához (XII. F.), felidézve az egykori félénk kilencedikeseket, akik négy évvel később felemelő élményt szereztek vizsgatanításaikkal, és azzal a csodálatos szeretettel, amellyel a gyermekek világa felé fordultak.

Ünnepi gondolataiban Lukács Dénes főtanfelügyelő–helyettes is az elmúlt négy évre pillantott vissza, elismerve azt a hatalmas teljesítményt, amellyel eljutottak a mai napig. Mint mondta, a gimnáziumi évek próbatételei, a stressz, vizsgadrukk leküzdése és a közös munka formálta őket igazán, s ez adta a valódi, tarisznyába való tudást — ugyanakkor hangsúlyozta azt is: a felnőttkor kihívásai és elkerülhetetlen bukásai is a tanulás részét képezik, és nem az határozza meg az embert, hányszor esik el, hanem az, hogy hányszor tud emelt fővel felállni.

„Amikor néhány év múlva visszagondoltok erre a napra, valószínűleg nem a bizonyítványok átlaga, nem egy-egy dolgozat eredménye, és nem is a tananyag részletei jutnak majd először eszetekbe. Hanem az emberek. Az osztálytársak, akikkel együtt nőttetek fel. A tanárok, akik hatással voltak rátok. Azok a pillanatok, amelyekből észrevétlenül emlékek lettek.” — mondta, saját tapasztalatból is, Barakonyi Gergő városi tanácsos és egyben a főgimnázium vezetőségi tanácsának tagja. Emlékeztetett arra: az iskola valójában nem az épület,  nem a falak, nem a tantermek és nem a folyosók teszik azzá, ami, hanem azokból a találkozásokból épül fel, amelyek formálják az embert.

iemelte, hogy a most elballagóknak minden korábbi nemzedéknél több lehetősége van, hiszen egyetlen gombnyomással kapcsolatba léphetnek a világ bármely pontjával, pillanatok alatt hozzáférhetnek szinte minden tudáshoz — ám éppen ezen lehetőségek miatt fontos, hogy megtanuljanak különbséget tenni a lényegtelen és a lényeges, az érték és a zaj között. „Vigyétek magatokkal mindazt, amit itt a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban kaptatok, és adjatok hozzá valami olyat, amit csak ti tudtok hozzátenni a világhoz.”

Az útravaló gondolatokat követően a ballagók felszalagozták az iskolazászlót, majd átadták átadták a kulcsokat — s egyben a főgimnázium szellemiségének és hagyományainak őrzését — a nyomukba lépő tizenegyedikeseknek. 
A két évfolyam zenés – verses búcsúztatóját és búcsúzóját követő mozzanat viszont nem a maturandusokról, és most kivételesen nem is a pedagógusokról szólt: a 16 éve alapított Kölcsey Nagydíj aranyfokozatát idén a főgimnázium leghűségesebb dolgozója, Pénzes Magdolna főkönyvelő vehette át — aki túlzás nélkül egy emberöltőt töltött az iskola szolgálatában, ugyanis 50 év után vonul nyugdíjba.

A ballagási ceremónia a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elért diákok okleveleinek átadásával, a különböző megmérettetéseken, versenyeken, olimpiászokon kiemelkedően jól szereplő (ami sokuk számára azt is jelentette: egyetemi helyük biztosítva van), kulturális és sporttevékenységekben aktívan részt vevő maturandusok különdíjainak átadásával folytatódott, s hagyományosan a Szózat eléneklésével — no meg a virágok, gratulációk átadásával zárult.

Szabó Kinga Mária

(Fotók, videó: a szerző felvételei)

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!