Sport

Ez már babona: 29-ből 29 vereség

2016.12.28 - 21:36

Vélhetően megbabonázza a Szatmárnémeti VSK-t a CSM Târgoviște női kosárlabdacsapata, hiszen a dâmbovițai alakulat egyedüli az élvonal mezőnyében, akit soha nem tudott legyőzni a csapatunk.

A huszonkilencedik Szatmárnémeti–Târgoviște női kosárlabda–mérkőzés is a dâmbovițaiak sikerével zárult. Erre nehezen lehet magyarázatot találni, hiszen Jose Araujo vezetőedző tanítványainak a játéka egyik pillanatról a másikra hullott szét.

Lehet panaszkodni Bertalan István, Cristian Trofim és Alina Dékány bíróhármas ténykedésére is, akik néhányszor felborzolták a kedélyeket a „fura” ítéleteik révén. Viszont a VSK gyenge, pontatlan, és talán szerencsétlen játékát nem lehet a sípmesterek rovására írni.

A meccs remekül kezdődött a VSK-nak: Flavia Ferenczi két triplával nyitott, a védekezésben pedig többször sikerült labdát szerezni. Laza Enikő pontjaival másfél perccel az első negyed vége előtt már kilenccel vezettek a szatmáriak (19–10), amiből az első pihenőig öt pontot sikerült megőrizni (19–14).

Innen viszont kezdődött a VSK vesszőfutása. Pontatlan dobások, elrontott passzok, elkapkodott ellentámadások jellemezték Jose Araujo vezetőedző tanítványainak a játékát. A 14. percben a 43. évében levő Larisa Toma 22-re egyenlített, majd egy perccel később Porchia Green pontjaival átvette a vezetést a Târgovişte (22–24). Batey Morgan duplája még visszahozta a szatmári reményeket (28–29), de a szünetig az ellenfélnek sikerült öt pontot tenni a két csapat közé (30–35).

A második félidőben sem változott semmit a helyzet. Tizenkét perc alatt csupán hét pontot szereztek a szatmári lányok (37–52), amikor Laza Eni közeli dobásából végre beakadt labdája. A VSK játékában viszont jelét sem lehetett látni, hogy innen fordítani tud majd a csapat. A 34. percben Elena Dinca triplája már húsz pontot tett a két csapat közé (43–63), végül Donica Cosby állította be a két csapat közötti legnagyobb különbséget (48–70).

A Târgoviște maradt az egyedüli csapat a mezőnyben, akit a VSK még soha nem tudott legyőzni. Huszonhárom bajnoki és hat Román Kupa-meccs után is nyeretlen a szatmári alakulat a dâmbovițaiakkal szemben.

A mostani vereséggel a 7. helyen zárja az évet a Szatmárnémeti VSK. Egy rövid téli vakáció következik a lányoknak, de a szilveszteri buli után kezdhetik az alapozást a bajnokság hátra levő részére, ugyanis január 14-én jön a Galaci Phoenix. Velük szemben van mit törlesszenek Araujo tanítványai, hiszen a Duna-parti városban rendezett odavágón 83–54-re győzött a Phoenix. Több botlást nem engedhet meg magának a csapat, ha az első hat között akar zárni. Viszont nagyon nehéz meccsek várnak a VSK-ra: a galaciak elleni bajnoki után Marosvásárhelyre megy a csapat, majd jönnek az aradiak, zárásként pedig a bajnoki címre esélyes Kolozsvári U vendége lesz a szatmári alakulat.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, alapszakasz, 14. forduló

Szatmárnémeti VSK – CSM Târgovişte 48–70 (19:14, 11:21, 7:15, 11:20).

Szatmárnémeti (pontok száma/lepattanók száma/gólpasszok): Reed (16/8/1), Pop (2/1/1), Oláh (2/5/4), Szmutku (0/2/1), Ferenczi (8/1/2), Whittington (2/0/1), Laza (6/2/2), Batey (12/10/3). Vezetőedző: Jose Araujo.

Târgovişte (pontok száma/lepattanók száma/gólpasszok): Cosby (2/4/1), Green (17/13/8), Toma (6/8/5), Virjoghe (1/2/0), Alecu, Fodor (2/1/0), Dinca (7/6/3), Coker (20/6/3), Poole (15/0/2), Tănase. Vezetőedző: Cătălin Tănase.

További eredmények

Galaci Phoenix – Brassói Olimpia 82–84

Aradi ICIM – Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 63–69

Marosvásárhelyi Sirius – CSBT Alexandria 78–85

Csütörtök

Kolozsvári Universitatea – Politehnica Naţional Iaşi

nyertes meccsek/elvesztett meccsek

pontok száma

1

Sepsi-SIC

13/1

27

2

Brassó

11/3

25

3

Târgovişte

10/3

23

4

Kolozsvár

9/4

22

5

Galac

7/7

21

6

Arad

5/9

19

7

SZATMÁRNÉMETI

5/9

19

8

Alexandria

4/9

17

9

Marosvásárhely

3/11

17

10

Iaşi

1/12

14

Szöveg és fotók: Pesek Attila