Magazin

Ez a dal képviseli Magyarországot az Eurovízión — Videó!

2015.03.02 - 18:30

Biztossá vált, hogy Csemer Boglárka a Wars For Nothing képviseli Magyarországot a májusi 60. Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet május 19. és 23. között rendeznek Bécsben. Romániában ezen a héten rendezik az előválogatót.

Az M1 és a Duna World csatornán, valamint a mediaklikk.hu/dal oldalon élőben közvetített döntőben a négy zsűritag - Rúzsa Magdi énekesnő, Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese (a zsűri szóvivője), Csiszár Jenő, az MTVA program-főtanácsadója és Pierrot előadó, dalszerző, producer - mellett az ötödik zsűritag ismét a közönség volt. A nézők ezúttal a végső négy közül szavazhattak SMS-ben vagy mobil applikáció segítségével.  Elsőként a négy ítész választotta ki azt a négy előadót, akik közül kikerült A Dal győztese. A zsűri Csemer Boggie-nak, Mujahid Zolinak, Szabó Ádámnak és a Spoonnak szavazott bizalmat. A végső döntést a nézők hozták meg. A romániai előválogató március 8-án ér majd véget, s akkor derül ki, hogy a tapasztalt zenészek és fiatal tehetségekből álló mezőnyből ki lesz az, aki Romániát képviseli majd Ausztriában. Az ismertebb előadók közül részt vesz a válogatón a közkedvelt Voltaj, Luminiţa Anghel és az egykori X-Factor-győztes, Tudor Turcu is.

 

Hallgassa meg a Wars For Nothing című dalt: