Nagykároly

Extrémsport-pálya Nagykárolyban: csupán pénz kellene

2014.02.08 - 10:27

A finanszírozás jelenti az egyetlen problémát a nagykárolyi extrémsport-pálya megvalósítását illetően, ilyen jellegű fejlesztésekre idén ugyanis nemigen tud pályázni az önkormányzat.

 

Két nagykárolyi fiatal — Hevele Tamás és Zagyva Zsolt István — már tavaly is felkereste Kovács Jenőt, Nagykároly polgármesterét azzal az ötlettel, hogy egy extrémsport-pályát szeretnének létesíteni a városban, pontosabban az ANL-tömbház melletti elhanyagolt területen, amely egykor játszótérként szolgált. A tervük szerint — amelyet egy vetített képes bemutató segítségével illusztráltak — a terület egy részén az általuk elképzelt sportpályát alakítanák ki, a másik részére pedig visszaépítenék a játszóteret, természetesen új játszótéri kellékekkel (hintákkal, csúszdákkal stb.). Ezen felül pedig az extrémsport-pályákon tapasztalt zajszint visszafogása érdekében a területet fákkal ültetnék körbe.

A két sportszerető fiatal nemrég ismét felkereste kérésével a városvezetőséget. A találkozón Kovács Jenő polgármesteren kívül jelen volt Egli Carmen, a helyhatóság projektirodájának vezetője, Bogdan Georgescu, a helyi kulturális és sportigazgatóság vezetője, valamint Fazakas Zoltán és Hágó Áron városi tanácsosok.

A fiatalok elmondták, hogy kortársaik közül sokan hódolnak az extrém sportoknak, ezért is tartják fontosnak a pálya felépítését. Másrészt pedig szerintük a pálya sok fiatalt vonzana a szabadba a számítógép elől. Szó esett arról is, hogy Nagykárolyban már közvetlenül az ezredforduló után is sokan űzték ezt a sportágat (az extrém sportokat gyakorló fiatalok száma azóta sokat gyarapodott), az eltelt évek során pedig több országos versenyen is részt vettek.

Vetített képes bemutatójukból kiderült, hogy a pályakészítésre a legjobb alapanyag a vasbeton, és számításaik szerint hozzávetőleg 150 ezer euróból lehetne megvalósítani. A pálya felépítésére ugyanazt a németországi vállalkozást nézték ki, amelyik a szatmárnémeti extrémsport-pályát is elkészítette.

A helyhatóság képviselői közül mindannyian remek ötletnek tartják a fiatalok kezdeményezését, elismerték, hogy szüksége van a városnak egy extrémsport-pályára. Elmondták viszont, hogy sajnos ebben az évben ilyen jellegű fejlesztésekre nemigen lehet pályázni, önerőből pedig túl költséges lenne a városnak, mivel számos egyéb beruházás van tervben, amelyek megvalósítása fontosabb a város számára. Ennek ellenére igyekeznek megtalálni az optimális megoldást annak érdekében, hogy elkészülhessen a nagykárolyi extrémsport-pálya.

 

 

Ifj. Deák Endre