A jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) áll győzelemre a vasárnap Ausztriában tartott parlamenti választáson a szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések (exit poll) tanúsága szerint.
A szavazóhelyiségek bezárása után közzétett felmérés szerint – amelyet az ORF közszolgálati televízió megbízásából a Foresight közvélemény-kutató cég végzett el – a Herbert Kickl vezette, ellenzéki FPÖ a voksok 29,1 százalékát szerezhette meg.
A második helyen Karl Nehammer kancellár konzervatív Osztrák Néppártja (ÖVP) áll a szavazatok 26,2 százalékával. Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) a voksok 20,4 százalékát tudhatja magáénak.
Elégedettség
Az exit poll szerint a liberális NEOS (Új Ausztria és Liberális Fórum) 8,8 százalékot, míg a Zöldek 8,6 százalékot szereztek.
Michael Schnedlitz, a bevándorlásellenes szabadságpártiak főtitkára rendkívüli elégedettséggel fogadta a párt történetének szövetségi szintű választásokon elért legjobb eredményét, illetve azt, hogy az FPÖ az első alkalommal végzett első helyen parlamenti választáson.
„Az osztrákok történelmet írtak” – mondta Schnedlitz az ORF-nek nyilatkozva és köszönetet mondott a választópolgároknak, egyben pedig Kickl pártelnöknek, akit az utóbbi évek megújhodásának hajtóerejeként méltatott.
MTI / Hírszerkesztő
(A nyitóképen Herbert KIckl)