Szatmárnémeti

Ex Libris Díjat kap Kovács Éva

2016.05.10 - 08:34

Kovács Éva Poór Lili-díjas színművésznő, a Harag György Társulat tagja a Magyar Művészetért Díjrendszer keretében létrehozott Ex Libris Díjban részesül, amit június 4-én, Budapesten adnak át a 26. díjátadó gálán.

 

Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díjrendszer elnöke 1986-tól tizenhat különféle művészi és történelmi díjat alapított. Ezek egyike az 1987-ben megalapított a Magyar Művészetért Díj. Ebben a kategóriában eddig háromszázhúsz Magyar Művészetért Díjat adtak át a művészetek valamennyi ágában Magyarországon, a Kárpát-medencében, a nagyvilágban. Az Ex Libris Díjat nyolc önálló regionális kuratórium döntései alapján adományozzák. Az eredeti hatszázhuszonötből három év alatt átadtak százhuszonötöt, átadásra vár még ötszáz. Az idei díjazottak között szerepel Kovács Éva, akit meglepett a kitüntetés, de örül annak, hogy munkáját figyelemmel kísérik és elismerik.