Nagykároly

Évzáró ünnepség a Szociális Központban

2016.12.30 - 19:10

Nagyszabású ünnepség helyszíne volt a nagykárolyi Szociális Központ. Az intézmény, mely az európai uniós pályázat révén felújított egykori kaszárnya épületében működik, több csoportnak is otthonául szolgál.

Elsősorban a szociálisan nehéz helyzetben élő gyermekekkel foglalkoznak itt, nemcsak szakemberek, hanem pedagógusok és önkéntesek is. Az elmúlt napokban a nagykárolyi 3-as Számú Általános Iskola diákjai közül az I. D és II. C osztályosok, Zakariás Iringó és Tóth Márta tanítónők irányításával a nagykárolyi Szociális Központban évet záró táncos-énekes összeállítással kedveskedtek a szülőknek és az alkalmazottaknak. Ezek a diákok már több mint egy éve, heti egy alkalommal, a tanítónőik, valamint Hevele Erika és Horváth Lajos közreműködésével népi gyermekjátékokat és néptáncokat tanulnak a Szociális Központban. Az ünnepség napján karácsonyi dalokat énekeltek a karácsonyfa körül, mely programot népi gyermekjátékok követték. Később a gyermekek népdalokat énekeltek, végül szabadon néptáncokat táncoltak élő zenés kísérettel. A gyermekeket süteménnyel és üdítővel kínálták meg a Szociális Központ alkalmazottai. Mindenki nagyon jól érezte magát, legalábbis erről tanúskodnak a helyszínen készült fotók és a gyermekek beszámolói.