Nagykároly

Évfordulós kiállításmegnyitó Nagykárolyban

2012.06.17 - 17:29

Stefan Gnandt 60. születésnapi tárlatán zsúfolásig megtelt a Károlyi-kastély újonnan felavatott kiállítóterme. Kovács Jenő polgármester emlékplakettel jutalmazta a mezőfényi festőművészt.

A nagykárolyi kulturális élet számos képviselője és Stefan Gnandt több barátja, ismerőse jelent meg vasárnap délben a Károlyi-kastély új kiállítótermében, hozzávetőleg 150-en vettek részt az évfordulós tárlatmegnyitón, amelyen a festőművész 41 festményt tett közzé az utóbbi két év terméséből.

Előbb Bogdan Georgescu, a nagykárolyi kulturális igazgatóság vezetője román, majd Kiss Zita, a Nagykárolyi Művelődési Központ kulturális referense magyar nyelven köszöntötték a jelenlévőket és ismertették Stefan Gnandt életútját, illetve pályafutását. A felszólalásokat követően a megnyitó díszvendége, a szintén Nagykárolyból elszármazott Szabó Tibor, a szombathelyi Weöres Sándor Színház Jászai Mari-díjas színművésze elszavalt egy Vörösmarty Mihály költeményt, továbbá egy dalt is elénekelt. Kovács Jenő nagykárolyi polgármester is jelen volt az eseményen, a városi elöljáró egy oklevéllel jutalmazta a képzőművészt eddigi pályafutásáért. Johann Forstenheizler, a megyei NDF elnöke is felszólalt az eseményen, többek között köszönetet mondott a szatmári svábok címerének megalkotásáért, amelyet keretbe foglalva nyújtott át az alkotónak. A kiállításmegnyitó végén Stefan Gnandt megköszönte a jelenlévők részvételét, a jókívánságokat és mindenkit meginvitált egy pohár mezőfényi érmes borra.

A festőművész életútja

Stefan Gnandt 1952. augusztus 13-án született Mezőfényen. Az általános iskolát szülőfalujában, a líceumot Nagykárolyban végezte. Festői tehetségét elsőként édesanyja fedezte fel, majd Bogáti Sándor karolta fel a Károlyi-kastélyban működő képzőművészeti kör keretében.

Felsőfokú tanulmányait Temesváron végezte, majd visszatért Nagykárolyba, ahol előbb a diákklubban, később a kultúrházban talált munkát. 1983-ban Nagybányára, 1988-ban pedig Németországba költözött. Ez idő alatt sem mondott le a festészetről és szülőfalujáról.

 

Tagja a Romániai Képzőművészek Egyesületének, Mezőfényen pedig évente rendez képzőművészeti alkotótábort. Egyéni kiállításai Európa több országában és az Egyesült Államokban is megtekinthetők. Meglehetősen változatos, figuratív festészete a fény/árnyék kontrasztra van kiélezve, ugyanakkor szürrealista, szarkasztikus és humoros elemek is felfedezhetők bennük.

 

ifj. Deák Endre