Szatmárnémeti

Évadnyitó a Harag György Társulatnál

2013.09.05 - 10:28

Ünnepi évadra készül az Északi Színház Harag György Társulata. Fennállásának 60. évfordulója alkalmából október 4. és 6. között ünnepi műsor várja a színházlátogatókat a Szakszervezetek Művelődési Házában.

A következő két évadban a Szakszervezetek Művelődési Házában fogja tartani előadásait a Szatmárnémeti Északi Színház mindkét társulata. Bérleteket mától lehet váltani a színház jegypénztárában. Azok, akik korábban váltanak bérletet, választhatnak a helyek között, két év múlva a felújított színházban csak azok kapják vissza régi helyeiket, akik a következő két évben is bérletet váltanak. A bérletek ára nem emelkedik, újdonságnak számít viszont az, hogy negyven lejért lehet váltani bérletet az öt stúdióelőadásra, azok, akik bérletet váltanak a nagyszínpadi előadásokra, a stúdióbérletet harminc lejért vásárolhatják meg.

Előadások

Megalakulásának 60. évfordulója alkalmából különleges évaddal készül a társulat. Október 4. és 6. között, egy ünnepségsorozat keretében, Babarczy László rendezésében kerül bemutatásra Móricz Zsigmond Rokonok című regényének színpadi változata, Vidnyánszky Attila, a budapesti Nemzeti Színház igazgató-főrendezője rendezésében Tamási Áron Vitéz lélek című színműve, valamint lesz egy gálaelőadás Kovács Levente, a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti főiskola tanárának rendezésében, amelyen fellépnek a Harag György Társulat volt és jelenlegi színészei. Az idei színi évadban a Rokonok mellett bérletben láthatják a nézők a Tasnádi testvérek által jegyzett Finitót. A Tasnádi István tollából származó színmű rendezője Tasnádi Csaba, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgató-főrendezője. A Tasnádi testvérek neve nem ismeretlen a szatmári közönség előtta, hiszen hozzájuk köthető a Harag György Társulat tavaly nagy sikert aratott és az idén ismét műsorra kerülő Világjobbítók című produkciója, illetve a hasonlóan nagy sikerű Malacbefőtt című előadás is. Azok számára, akik idén is a társulattal töltenék az év utolsó napját, az Eisemann Mihály, Somogyi Gyula és Zágon István szerzőhármas által írt Fekete Péter című zenés darabot kínálja a szatmári színház Bessenyei István társulatigazgató rendezésében. Természetesen a tavalyi, jól bevált gyakorlattal élve január és február folyamán bérletben is megtekinthető lesz majd a szilveszteri produkció.

Ami a 60. ünnepi évad második felét illeti, fontos megjegyezni, hogy igazi klasszikusok darabjai kerülnek majd színre: februárban láthatják majd az ifjúsági bérlet tulajdonosai Carlo Goldoni Mirandolina című művét, amelyet a társulatnál tavaly bemutatkozott Csiki Zsolt fog színre vinni; a magyarországi Lendvai Zoltán fogja megrendezni Henrik Ibsen A nép ellensége című színművét. Lendvai korábban már nagy sikerrel dolgozott a Harag György Társulat tagjaival: nevéhez köthetők a Portugál, A Senák és a Györgyike, drága gyermek című előadások.

Bérletcserében kerül bemutatásra a nagyváradi Szigligeti Színház Kaviár és lencse című előadása. A Giulio Scarnacci és Renzo Tarabusi szerzőpáros művét szintén Lendvai Zoltán viszi színre Nagyváradon. Elsősorban a fiatalabb korosztályt kívánja megszólítani, de természetesen bárki számára elérhető lesz a kézdivásárhelyi Városi Színház bérletcserében játszott vendégelőadása. Carlo Goldoni Bugrisok című művét a Szatmáron rendezőként alkalmazott Balogh Attila állította színpadra. A kisebbek szintén láthatnak vendégjátékot, az ő bérletükben Buzogány Béla Állati jó dalfesztivál című műve szerepel. A nyírbátori Talán Teátrum igazgatója által jegyzett és rendezett zenés gyerekelőadás igazi kikapcsolódást kínál majd kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Emellett a korábbi években megszokottakkal ellentétben több stúdióelőadást is láthat majd a közönség, amelyekből stúdióbérletet is hirdet a társulat. Mivel a több mint 120 éves színház épületfelújítási munkálatai miatt ebben az évadban több helyszínen is lesznek előadások, fontos szerephez jutnak a stúdióprodukciók. Egy részük a nagyszínpadi előadásokhoz hasonlóan a Szakszervezetek Művelődési Házában kerül bemutatásra, színpadi nézőtérrel. Ilyen produkció a klasszikus görög szerző, Szophoklész Antigoné című művéből készült színpadi átirat, amely Benedek Zsolt dramaturg és fordító munkája. Az előadás rendezője a Harag György Társulat fiatal tagja, Balogh Attila, akit a Trakhiszi nők című művéből készített színpadi munkájáért debüt-díjra jelölt korábban a Román Színházi Szövetség (UNITER). Ugyancsak színpadi nézőtérrel mutatják be Kányádi Sándor Ünnepek Háza című drámáját, amelyet Kányádi Szilárd rendez majd. A darabot egyébként a társulat már játszotta korábban Kovács Ferenc rendezésében, az ősbemutatója 1971. március 21-én volt, szintén Szatmáron.

A megszokottól eltérően több produkciót készít ebben az évadban a társulat az Ács Alajos Stúdióban is. A kisebb teret igénylő produkciók közül először Schwajda György Himnusz című kétszereplős darabját tűzik műsorra Csiki Zsolt rendezésében. A produkció premierjére a 60. ünnepi évad tiszteletére rendezett háromnapos ünnepségsorozat részeként kerül sor, de a stúdióbérlet kínálatában is szerepel. Ugyancsak az Ács Alajos Stúdióban és szintén bérletes előadásként kínálja a társulat Bogdán Zsolt kétszeres UNITER-díjas és Jászai-díjas érdemes művész Ady-estjét „Függök ezen a zord élet-párkányon...” címmel. Az egyéni műsor szerkesztő-rendezője Szugyiczky István lesz. A stúdióbérlet kínálatában szerepel még Bicskei Zsuzsa „Magam talán középre állok” című Pilinszky-estje is.

Az évad műsorkínálatában szerepel még a Kányádi Szilárd és Bessenyei Gedő István szerzőpáros által jegyzett Bűneink árán című produkció, amelyet Kányádi Szilárd rendez majd, és amely felolvasó-színházi keretek között kerül színre. Idén először beavatószínházi előadást is készít a társulat, amellyel a fiatalokat szeretné behatóbban megismertetni a színházi munkával. Ennek címe Segítsd a királyt, és Ratkó József nyíregyházi költő drámájából állítja színpadra Tasnádi Csaba rendező.

Elek György