Szatmárnémeti

Év végéig legyen átadva a forgalomnak!

A szerző felvétele
2021.05.12 - 07:29
Nőtt az ázsiója a szatmárnémeti körgyűrűnek, amióta nem csak egy a sok infrastrukturális beruházás közül, hanem kapcsolódási pont is lett Magyarországgal és az európai úthálózattal.

Brüsszeli látogatása előtt rövid munkalátogatást tett Szatmár megyében Florin Cîţu miniszterelnök, akit Lucian Bode belügyminiszter is elkísért — messze nem véletlenül, ugyanis első útjuk a szatmárnémeti körgyűrűhöz, pontosabban az annak részét képező Szamos-hídra vezetett, amelynek elvileg június végére el kellene készülnie. A megye egyik legnagyobb beruházása, amelynek elkészülte után jelentősen csökken majd a megyeközponton áthaladó forgalom, és ugyanakkor egy fontos csatlakozási pontot jelent majd az európai úthálózathoz, úgy tűnik, most két irányból is a figyelem középpontjába került (nőtt az ázsiója, mióta kapcsolódási pont lesz Magyarországgal és az európai úthálózattal).

„Rendelkezésünkre áll a szükséges anyagi finanszírozás, így ezt a beruházást még idén be kell fejezni. Romániának közúti infrastruktúrára van szüksége. Okultunk az elmúlt harminc év rossz módszereiből, miszerint nagy dérrel-dúrral nekikezdünk valaminek (beruházásnak), aztán szinte a leállásig lassul a kivitelezés, és hosszú éveken keresztül húzódik-nyúzódik. Ezen változtatni fogunk — és ennek érdekében módosítjuk a törvénykezést is —, a befejezési határidők betartásához pedig ragaszkodni fogunk” — mondta Cîţu. Ennél sokkal kategorikusabban fogalmazott Bode, kijelentve: harmadik alkalommal áll ezen a Szamos-hídon, most ugyan belügyminiszteri minőségében, de előző két látogatásakor szállításügyi miniszterként érkezett. „Minden alkalommal biztosítottak róla, hogy a körgyűrű ezen 4 kilométeres szakasza 2021 végéig elkészül, át lesz adva a forgalomnak. Most más szemmel nézem a kivitelezőt: legyen átadva a forgalomnak az egész 19 kilométeres beruházás év végéig! Ez a körgyűrű kapcsolódási pont lesz Románia és Magyarország között az óvári határátkelőn keresztül — vállaltuk érte a felelősséget, még amikor felavattuk a Bors II-t. Kapcsoljanak expressz sebességre, hogy át lehessen adni a forgalomnak év végéig!” — nyomatékosította, emlékeztetve arra is: a beruházás eredeti határideje 2019-ben járt le, amit aztán idén nyárig hosszabbítottak meg, de úgy látszik, ebből is csúszás lesz.

Érthető módon a mielőbbi elkészülést szorgalmazza Pataki Csaba megyei tanácselnök is, aki reális esélyt is lát arra, hogy év végéig befejeződjenek a munkálatok. „Magára a hídra a kopóréteget kell még felvinni, és az útjelzéseket felfesteni, de nagyon jó ütemben halad a kivitelező a körgyűrű többi részén is. Az eredeti ütemtervhez viszonyítva két-három hónapos csúszás van, de ezt be lehet hozni — én nagyon szeretném, hogy ahogy haladnak a munkálatokkal, fokozatosan és részlegesen adják át a forgalomnak a körgyűrűt” — mondta.

Nagyon jók a szatmári eredmények

Munkalátogatása során Florin Cîţu miniszterelnök és Lucian Bode belügyminiszter felkereste Szatmárnémetiben a Nicolae Steinhardt Ortodox Teológiai Líceum tornatermében kialakított oltási központot is — sajtónyilatkozata előtt pedig kicsit focizott is az épp tornaórájukat tartó diákokkal a műfüves pályán. A miniszterelnök örömmel jelentette be, hogy kedden már Bukarestben is 1,5 ezrelék alá csökkent a fertőzöttségi szint, s mint hangsúlyozta: vitathatatlanul az oltási kampány sikerességét igazolja, hogy most már az ország minden megyéje zöld járványügyi besorolásilag.

„Országszerte csökkenő tendenciát mutat a fertőzöttségi szint, csökkent a kórházakra nehezedő nyomás, rendelkezésünkre áll a szükséges vakcinamennyiség, és nem lehet mentségünk, ha nem érjük el az enyhítésekhez és normalitáshoz szükséges beoltottsági szintet” — mondta. A lazításokkal kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: több lehetőséget is mérlegelnek, végleges döntések még nem születtek, a majdani enyhítések viszont lakhelytől (pontosabban az adott település lakosságának beoltottsági szintjétől) függetlenül érvényesek lesznek minden romániai lakosra. „Az elmúlt napokban többször is elmondtam már, és ismét hangsúlyozom: június 1-je nem lesz a teljes nyitás napja, viszont ha addig elérjük a lakosság több mint 35%-ának immunizálását, egy nagyon fontos első lépés lesz a lazítások útján — a teljes lazítás, természetesen a beoltottsági és fertőzöttségi szint függvényében, augusztus 1-je lesz, lehet majd” — hangsúlyozta.

hirek/2021/majus/12/citu-1.jpg
Fotó: Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal

Mielőtt továbbindult volna, Cîţu szóba elegyedett a líceum melletti tömbház erkélyeiről kíváncsiskodó lakókkal — munkalátogatása következő megállójaként pedig a Közigazgatási Palotában ő vezette a megyei vészhelyzeti bizottság ülését. Itt ismét elégedettségének adott hangot, megdicsérve a bizottság tagjait a járvány során és az oltási kampány keretében hozott gyors és megfelelő intézkedésekért.

„Nagyon jók a Szatmár megyei eredmények — olyannyira, hogy legszívesebben Bukarestben is alkalmaznám a Szatmár megyei rendelkezéseket. Az üzenetem ugyanakkor tiszta és világos: nem szabad most megpihenni. Továbbra is fent kell tartsunk bizonyos megszorításokat azért, hogy augusztusban élvezhessük majd a sokkal lazább rendelkezéseket” — közölte a miniszterelnök.

Az ülésen Pataki Csaba megyei tanácselnök felhívta a miniszterelnök figyelmét egy olyan kétoldalú úti okmány elfogadásának a megsürgetésére, amely a beoltott román állampolgároknak az EU területén ugyanazokat a jogokat biztosítja, mint az adott ország beoltott állampolgárainak — tette ezt annál is inkább, mivel nagyon sok Szatmár megyei lakos ingázik az Európai Unió határain át.

„Arra kértem, lobbizzon azért, hogy ezek a kölcsönös elismerések ne csak a határátlépésnél legyenek érvényesek, a karantén alól mentesítsenek, hanem biztosítsanak valóban szabad mozgást (értve ezalatt a strandokra, kulturális intézményekbe, vendéglőkbe stb. való belépést, szállásfoglalást a vendéglátóipari egységekben stb.). Cîţu miniszterelnök elismerte: ő maga is szeretné felgyorsítani az oltási igazolások, zöldútlevél kölcsönös elismerésének folyamatát, hiszen ha valaki megkapta a vakcina mindkét dózisát, az már immunizálva van, függetlenül attól, épp melyik ország területén oltották be” — magyarázta megkeresésünkre Pataki tanácselnök.

Szabó Kinga Mária

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Orban: a PNL-t eszközként használja fel Iohannis önös érdekeire; nem Cîţu jelenti a problémát

A Nemzeti Liberális Pártnál (PNL) nem Florin Cîţu személye jelenti a problémát, hanem az a tény, hogy a politikai alakulatból "katonai egység" lett, amelyet eszközként használ fel Klaus Iohannis államfő önös érdekeire - véli Ludovic Orban.
Belföld

Florin Cîţu bejelentette, hogy lemond a PNL elnöki tisztségéről

Florin Cîţu szombaton bejelentette, hogy lemond a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéről. Később Dan Vîlceanu is jelezte, szándékában áll lemondani az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszteri tisztségről.
Külföld

A NATO keleti szárnyának megerősítését kérte Florin Cîţu Washingtonban

A NATO keleti szárnyának megerősítését, az amerikai katonai jelenlét növelését kérte a Florin Cîţu szenátusi házelnök a washingtoni külügyminisztérium politikai tanácsosával, Derek Chollettel folytatott szombati megbeszélésén.