Egészség

Év elején akarnak válni a legtöbben

2017.01.09 - 16:48

A hvg.hu szerint Magyarországon évente több mint 20 ezer válást regisztrálnak. Ez azt jelenti, hogy naponta több mint 50 házasság romlik meg és döntenek úgy a párok – vagy legalábbis az egyikük –, hogy kilépnek eddigi házasságukból és beadják a válópert.

Minden bizonnyal pszichológiai okai lehetnek annak, hogy január első felében tervezik a legtöbb válást. A Google statisztikái szerint ilyenkor keresnek ugyanis rá a legtöbben a válóperre az interneten. Az év végi ünnepek eltelte után sokan rádöbbennek, hogy házasságuk végleg megromlott, és az év első hónapját már lázas kutatással töltik az interneten, hogy mindent megtudjanak a válás menetéről, a válóperről, annak ügyintézéséről. A januári kiemelkedő érdeklődést több hullám követi az elkövetkező hónapok során. Valószínűleg ilyenkor azok is újra tisztázzák magukban a lehetőségeket, akiket januárban már komolyan foglalkoztatott a kérdés, de érdemben még nem tettek semmit azért, hogy elváljanak. Február közepén és március végén mutatkozik még nagyobb érdeklődés az interneten fellelhető, válással kapcsolatos információk iránt. Az év második felében pedig november eleje jelenti a vízválasztót, amikor szintén jóval többen olvasnak utána a válóperes tudnivalóknak. Információ van bőven, a Google ugyanis több mint 40 ezer találatot ad jelenleg a válóper szóra. A statisztikák alapján a legnyugodtabb időszaknak a nyár tűnik, amiből egyrészt az következik, hogy a nyári hónapokban jóval kevesebben foglalkoznak a válás gondolatával, másrészt pedig, akik már hónapok óta őrlődnek, lehet hogy már az év elején beadták a válópert, így válásuk már folyamatban van a nyári hónapok alatt.