Külföld

Eurostat: 5,2 millió tanár dolgozott 2018-ban az alap- és középfokú oktatásban az EU-ban

2020.10.05 - 10:34

Míg uniós viszonylatban az elemi oktatásban 1,98 millió, az általános iskolákban 1,61 millió, a középiskolai oktatásban pedig 1,55 millió oktató dolgozott, addig Romániában az elemi osztályokban 48.935 tanító, az 5-8. osztályokban 68.248 oktató, a középiskolai oktatásban 55.412 tanár tevékenykedett 2018-ban.

A EU-s országokban dolgozó tanárok többsége nő volt 2018-ban. Lettországban és Litvániában volt a legmagasabb a nők arány, 87, illetve 85 százalékos, majd Bulgária, Észtország és Szlovénia következett a sorban (mindháromban 83 százalék).

A férfi tanárok aránya Dániában volt a legmagasabb, 38 százalék, Luxemburgban az oktatók 36 százaléka, Görögországban és Spanyolországban 34 százaléka, Franciaországban pedig 32 százaléka volt férfi.

Az Európai Unió területén alap- és középfokú oktatásban dolgozó tanárok 39 százaléka 50 éven felüli volt. Olaszországban az oktatók több mint fele - 54 százaléka - tartozott ebbe a korosztályba, Észtországban, Görögországban és Bulgáriában pedig 49 százalékuk.

Uniós szinten a tanárok 1 százalékának életkora haladta meg a 65 évet. Észtországban volt a legmagasabb az ebbe a korcsoportba tartozók aránya (8 százalék), majd Lettország (5 százalék), Svédország és Dánia (mindkettő esetében 4 százalék) következik a sorban.

Október 5-e az oktatás világnapja, ebből az alkalomból tette közzé az Eurostat az adatokat. 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Külföldön is helyettesíti a régit az új személyi igazolvány

Az új elektronikus személyi igazolvány nem sok mindenre használható, de határátlépésre igen.
Belföld

Közzétették a pótérettségi végleges eredményeit

A fellebbezések elbírálások után 31,9 százalékra nőtt a sikeresen vizsgázók aránya.
Külföld

Az 1930-as Nagy Világválság megismétlődik?

A Trump-vámok fognak gazdasági összeomlást okozni.