A Forma–1-es világbajnokság mezőnye a tizenharmadik futam, az Olasz Nagydíj után búcsúzik Európától. Az öreg kontinens idei utolsó versenyét a majd’ száz éves monzai pályán rendezik, amelyet gazdag történelme miatt a szurkolók és a mezőny is szeret.
Klasszikus pályán, az Autodromo di Monzán búcsúzik erre az évre Európától a Forma–1 mezőnye. Az Olasz Nagydíjnak otthon adó helyszín a mezőny és a szurkolók körében is óriási népszerűségnek örvend, elsősorban gazdag történelme, különleges hangulata és elképesztő gyorsasága miatt. Monzában 1922 óta rendeznek nagydíjakat és a pálya már az első F1-es világbajnokság helyszínei között is szerepelt 1950-ben. Azóta mindössze egyszer, 1980-ban fordult elő, hogy nem a lombardiai város adott otthont az Olasz Nagydíjnak, abban az évben Imola fogadta a mezőnyt.
„A történelem különlegessé teszi ezt a versenyt – mondta a Lotus francia pilótája, Romain Grosjean, akinek Monza a kedvenc pályái közé tartozik. – Remek érzés egy olyan helyszínen körözni, ahol már a hőseink is versenyeztek.” A Spában idei harmadik győzelmét bezsebelő ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull Racing) is egyetért azzal, hogy a Milánótól nem messze fekvő kisvárosban versenyezni kivételes érzést nyújt. „Általában nem rajongok a hosszú egyenesekkel teli pályákért, a nagy kihívást jelentő kanyarkombinációkhoz képest kicsit unalmasnak tartom őket, de Monza más. Van valami különleges abban, ahogy a lelátókon ülő rengeteg ember előtt végigsuhanunk a pályát övező fák között. Ettől mindig felgyorsul az ember szívverése” – árulta el.
A nagydíj alaphangulatát a tömegesen jelenlévő Ferrari szurkolók határozzák meg, akik az istálló aktuális esélyeitől függetlenül évről évre fantasztikus hangulatot varázsolnak a pálya környékére. A német Nico Hülkenberg (Force India) elismerte, hogy az olaszok lelkesedését látva még azokat a versenyzőket is „kirázza a hideg”, akik egyébként semmilyen formában nem kötődnek a Ferrarihoz. A csapat igyekszik is meghálálni a rajongók szeretetét: mindenkinél többször, eddig összesen 18-szor nyerték meg az Olasz Nagydíjat, legutóbb 2010-ben a spanyol Fernando Alonso révén.
A végsebesség az úr
A monzai pályát csaknem százéves története során számtalanszor átalakították, de egy dolog soha nem változott: az olasz aszfaltcsík minden korszakban a világ leggyorsabb versenyhelyszínei közé tartozott. Elsősorban persze pont ez indokolta, hogy a vonalvezetésen folyamatosan módosítsanak, hiszen lépést kellett tartani az egyre szigorúbb biztonsági elvárásokkal.
A pálya a mai formájában 5793 méter hosszú, és továbbra is az egyenes szakaszok uralják a vonalvezetését. A csapatok ezért értelemszerűen a legnagyobb végsebesség elérésére törekednek, és egy kifejezetten erre a pályára fejlesztett, alacsony leszorítóerős csomagot vetnek be. A Sauber mérnöke, Giampaolo Dall’Ara kiemelte, hogy az egyszerűnek tűnő vonalvezetés ellenére Monza igen változatos kihívásokat tartogat. „A hosszú egyenesekben az autó olyan magas végsebességeket ér el, amilyet máshol nem tapasztalunk. Bár a kanyarok száma kevés, a sebesség tekintetében a teljes palettát lefedik. A jól működő fékek létfontosságúak, ahogy a sikánok utáni megfelelő kigyorsítás is. A bukkanók és a kerékvetők miatt stabil autóra is szükségünk van” – magyarázta.
Monzában a kör több mint 70 százalékát padlógázzal teljesítik a versenyzők, és négy olyan pontja van a pályának, ahol a tempó meghaladja a 330 km/h-t. A versenyen elért legnagyobb sebesség rekordját Antonio Pizzonia tartja, aki 2004-ben 369,9 km/h-val száguldott a célegyenesben a Williamsszel, de az edzéseken 370 km/h feletti tempóra is láttunk példát. Az idei autóktól ekkora végsebességre a szimulációk szerint a megnyirbált aerodinamika és az izmos hibrid hajtásláncok ellenére sem számíthatunk, de vélhetően ezúttal is mérnek majd 350 km/h feletti értékeket.
Az óriási tempóról történő hirtelen lassítások természetesen nem csak a fékeket, hanem az abroncsokat is a szokásosnál jobban megviselik. A Pirelli ezért nem változtatott a tavalyi gumiválasztásán, és idén is a két legtartósabb keveréket, a közepes és kemény abroncsokat viszik el Olaszországba. „A gyors vonalvezetés miatt ez a szezon egyik legmegterhelőbb pályája a gumik szempontjából. Nem hiába emlegetik Monzát a »sebesség templomaként« – mondta a gumibeszállító gyár sportigazgatója, Paul Hembery. – Az autók leszorítóereje nagyon kicsi, hogy minél nagyobb tempót érhessenek el az egyenesekben. Ez is hatással van az abroncsokra, mert a kisebb leszorítóerő miatt az autók hajlamosabbak a csúszkálásra, és annak is nagyobb a kockázata, hogy blokkolják a kerekeiket a féktávokon. A versenyzők ezért kockásra fékezhetik a gumikat, bár az idei abroncsok megváltoztatott szerkezete miatt ez manapság ritkábban fordul elő” – tette hozzá.
Biztonságosabb Parabolica
Mivel az egyeneseket több ponton lassú sikánok törik meg, a fékeket is elképesztő terhelés éri a futam során. A címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull Racing) „brutális erőhatásokról” beszélt a lassítási pontokon.
A pálya leghíresebb kanyarját, a Parabolica bukóterét leaszfaltozták az idei szezonra – sokak felháborodására. Noha a rajongók többsége kiakadt a Nemzetközi Automobil–szövetségre (FIA), amiért a biztonság jegyében egy újabb klasszikus kanyart „rontottak el”, a versenyigazgató Charlie Whiting szerint a pilóták is a változtatás mellett voksoltak. Grosjean megerősítette, hogy helyes döntésnek tartja a pálya legnehezebb kanyarjának biztonságosabbá tételét. „Emlékszem, hogy régebben azonnal a kavicságyban kötöttünk ki, és onnan nagy sebességgel egyenesen a szemközti fal felé sodródtunk, ha akár csak egy hajszállal később fékeztünk a kelleténél. Szerintem így gyorsabban meg lehet majd találni a határokat, mert tudni fogjuk, hogy nincs ott a nagy kavicságy, ezért nem kell balesettel fizetnünk a hibákért” – mondta.
A nagy bukótereknek köszönhetően viszonylag kicsi az esélye annak, hogy a Safety Car pályára küldése megzavarja a futamot, a csapadék azonban Olaszországban is megnehezítheti a pilóták dolgát. Az előrejelzések alapján úgy tűnik, hogy szombaton kell majd számolni kisebb–nagyobb záporokkal, vasárnapra viszont jó időt várnak.
Közvetítések
Forma–1-es világbajnokság, 13. futam, Olasz Nagydíj, Monza: szombat, 15 óra, időmérő edzés (m1, Dolce Sport 1, német RTL Television). Vasárnap, 15 óra, futam (m1, Dolce Sport 1, német RTL Television).
A vb állása
Pilóták
1.
Nico Rosberg
német, Mercedes GP
220
2.
Lewis Hamilton
brit, Mercedes GP
191
3.
Daniel Ricciardo
ausztrál, Red Bull Racing
156
4.
Fernando Alonso
spanyol, Scuderia Ferrari
121
5.
Valtteri Bottas
finn, Williams
110
6.
Sebastian Vettel
német, Red Bull Racing
98
7.
Nico Hülkenberg
német, Force India
70
8.
Jenson Button
brit, McLaren
68
9.
Felipe Massa
brazil, Williams
40
10.
Kimi Räikkönen
finn, Scuderia Ferrari
39
11.
Kevin Magnussen
dán, McLaren
37
12.
Sergio Pérez
mexikói, Force India
33
13.
Jean–Eric Vergne
francia, Scuderia Toro Rosso
11
14.
Romain Grosjean
francia, Lotus
8
15.
Danyiil Kvjat
orosz, Scuderia Toro Rosso
8
16.
Jules Bianchi
francia, Marussia
2
Csapatok
1.
Mercedes GP
411
2.
Red Bull Racing
254
3.
Scuderia Ferrari
160
4.
Williams
150
5.
McLaren
105
6.
Force India
103
7.
Scuderia Toro Rosso
19
8.
Lotus
8
9.
Marussia
2
Szöveg: gphirek.hu