Jegyzet

Európai értékek

2018.05.12 - 15:00

 

Bizonyára sokaknak feltűnik, hogy vezető politikusok egyre gyakrabban hangoztatják az európai értékek tiszteletben tartásának a fontosságát. Amikor a magyarországi MSZP EP-képviselői saját országuk ellen szavaznak, azt azzal magyarázzák, hogy az európai értékeket védik. Klaus Iohannis, Románia elnöke is azzal vádolja a kormányzó PSD–ALDE koalíciót, hogy olyan törvényeket hoz, amelyek sértik az európai értékeket, nem illeszkednek az egyetemesen elfogadott világnézetbe. Vannak politikusok, akik azt vallják, hogy az értékeket nem lehet geopolitikai, etnikai vagy faji különbségek szerint felosztani, a magyarnak vagy a románnak nem lehet más az értékrendszere, mint például a franciának vagy a svédnek. Ki gondolta volna, hogy választási kampány eszköze lehet az is, hogy ki miként ítéli meg,

melyek az Európa jövője szempontjából kiemelkedő fontosságú európai értékek? Vannak olyan érdekcsoportok, amelyek azt szorgalmazzák, hogy ne legyen egyéni, nemzeti vagy vallási öntudat, hanem európai, ami egységesen határozza meg valamennyiünk értékrendszerét. A jelenlegi román politikának nincs határozott álláspontja, megfogalmazott és határozott célja azzal kapcsolatosan, hogy Európa részeként milyen értékeket akar megtartani. Nincs határozott válasz arra a kérdésre, hogy az egyéni vagy a közösségi érdekek a fontosabbak, és a közösségi érdekek érvényesítésekor milyen lehetőségeket kapnak a nemzeti és vallási közösségek érdekeik érvényesítésére. Beszélünk ugyan a sokszínűségről, de viselkedési zavarok állnak fenn, amikor a sokszínűség megjelenik. Beszélünk az egységes Európáról, ahol mindenki egyforma és egyenlő jogokkal rendelkezik, de a mindennapokban tapasztalható durvaság és gorombaság nem az embertársi tiszteletről tanúskodik. Érdemes lenne azzal is foglalkozni, mit jelent ma nekünk az európaiság gondolata, van-e bennünk európai öntudat. Mert ha nincs, az európaiság is ugyanolyan ránk kényszerített (ál)érték, mint amilyen volt a szocializmus vagy a kommunizmus. Klaus Iohannis harcol azért, hogy Romániában érvényesüljenek az európai értékek, az egyetemes emberi jogok, de kérdés, hogy mit fog majd tenni, amikor Románia lakosainak népszavazáson kell kinyilvánítaniuk, hogy lehet-e család két nő vagy két férfi, ugyanis ezt is európai, sőt, egyetemes értéknek tarja a jogállamiságért folyton szót emelő, sokak által majmolt Nyugat…