Külföld

Európai dimenzióban gondolkodik a kormányfő

2018.02.21 - 13:00

Viorica Dăncilă miniszterelnök a 2019 első felében esedékes soros román EU-elnökségről tárgyalt kedden Brüsszelben az Európai Parlament elnökével. Antonio Tajani felkérte a román kormányt, hogy folytassa a korrupció elleni küzdelmet. A találkozót követően a román kormányfő elmondta, hogy az Európai Unió Tanácsának soros elnökségén kívül az egyeztetésen szó volt Nagy-Britannia EU-tagságának megszűnéséről, az EU többéves pénzügyi keretéről, valamint „azokról a kihívásokról, amelyekkel szembe kell néznie Romániának”. „Az, hogy miniszterelnöki minőségemben Brüsszelbe, az európai uniós intézményekhez látogattam el elsőként, jelzi, hogy európai dimenziót szeretnék kölcsönözni az általam vezetett kormánynak. Meggyőződésem, hogy jól együtt tudunk majd dolgozni, és az EP elnöke támogatni fog bennünket EU-elnökségünk alatt” — idézi az Agerpres hírügynökség különtudósítója a kormányfőt, aki Antonio Tajanival közösen tartott sajtóértekezletet. Tajani ugyanakkor hangsúlyozta, hogy még az európai parlamenti választások előtt el szeretnék fogadni a többéves pénzügyi keretet, és e célkitűzés megvalósításában számít az EU Tanácsa soros elnökségét éppen abban az időszakban ellátó Románia támogatására. Az EP elnöke azt is elmondta a sajtótájékoztatón, hogy az egyeztetésen kérte a román kormánytól, folytassa a korrupció elleni küzdelmet és a jogállam megerősítésére irányuló törekvéseket. „A miniszterelnök biztosított az EP-vel való együttműködésre való hajlandóságáról, illetve arról, hogy készen áll eljönni az Európai Parlamentbe, beszélni Románia terveiről, valamint részt venni egy Európa jövőjéről szóló vitán” — fogalmazott Tajani.

A nap folyamán Viorica Dăncilă megbeszélést folytatott az Európai Tanács elnökével, Donald Tuskkal is, este pedig a regionális politikákért felelős uniós biztossal, Corina Creţuval egyeztetett. A miniszterelnök ma találkozik az Európai Bizottság elnökével, Jean-Claude Junckerrel.