A bánsági városban ugyanis az elmúlt hétvégén rendezte meg a Román Harcművészeti Szövetség (FRAM) az Egyesület Nemzetközi Karate (IKU) szervezet versenyszabályai szerinti bajnokságot, amelyre Nyesti Csaba 4. Danos mesteredző 21 karatékát – köztük kilencen speciális foglalkozást igénylő, autista, Asperger, ADHD, figyelemzavarral küzdő vagy diszlexiás gyereket – nevezett.
,,Egy nagyon színvonalas, jól megszervezett versenyen vettünk részt” – értékelt Nyesti, aki külön kiemelte a speciális foglalkozást igénylő sportolóinak a teljesítményét. „Nagyon kitettek magukért a gyerekek. Már azzal is magukra vonták a figyelmet, hogy magukba melegítettek be a versenyre. Nagyon izgultam, mivel idegen környezetben nehéz formagyakorlatokkal versenyeztünk. De bejött a számításom, és nyertünk” – tette hozzá a szakvezető. Taroltak a szatmáriak és egyben kvalifikálták magukat az Európa-bajnokságra is, amit októberben fognak rendezni Nagyváradon. „Minden sportolómra nagyon büszke vagyok. Remélem, hogy az Eb-n is sikerül majd jól szerepelni” – folytatta Nyesti.
AZ OKINAWA SK SPORTOLÓINAK EREDMÉNYEI
Görbe Edina (2 aranyérem)
Francois Atallah (arany- és ezüstérem)
Ayan Morar (arany- és ezüstérem)
Cristian Matei Dumitre (2 ezüstérem)
Alex Aosan (2 bronzérem)
Luccas Nica (ezüst- és bronzérem)
Sebastian Bota (2 bronzérem)
Eric Grigor (arany- és ezüstérem)
Pénzes Emánuel (arany- és ezüstérem)
Hodrea Anna (2 bronzérem)
Alisia Pop (ezüstérem)
Szabó Patric (bronzérem)
Andrei Lipcei (bronzérem)
Petrás Dániel (bronzérem)
Pesek Attila