Nagykároly

Eurómilliós profitot termelő szatmári cégek

2013.08.13 - 09:34

A legtöbb szatmári cég profitja csökkent 2012-ben. A legnagyobb profitot termelő cégek között a nagykárolyi székhelyű Contitech Fluid Automotive, a ZES Zollner, az Unicarm és Autonet szerepel, derül ki a pénzügyminisztérium által közzétett tájékoztatóból.

A pénzügyminisztérium által közzétett adatokból kiderül, hogy a legnagyobb Szatmár megyei cégek profitja csökkent 2012-ben az előző évhez viszonyítva. A Contitech Fluid Automotive 2012-ben megközelítőleg 5,5 millió eurós nettó profittal zárta a 2012-es esztendőt, azonban a 2011-es adatokhoz képest 40 százalékkal csökkent a vállalat bevétele. A nagykárolyi cég tavaly 1,5 millió eurót fektetett be egy új termelőcsarnok megépítésébe és annak felszerelésébe. Az új, 1060 négyzetméteres csarnokot júliusban avatták fel. A Contitech cég fő tevékenysége: kaucsukból állítanak elő különböző termékeket. Tavaly a vállalat üzleti forgalma 565 340 274 lej volt, profitja pedig 24 015 753 lej. Az alkalmazottak száma átlagosan 1119. 2011-ben a cég nettó profitja 40 536 731 lej volt.

Az Unicarm Kft. Szatmár megye egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, melynek nettó üzleti forgalma 2012-ben 636 869 685 lej volt, a nettó profitja pedig 12 633 050 lej, azaz megközelítőleg 2,9 millió euró. A Vasile Lucuț üzletember tulajdonát képező cég átlagosan 2573 személyt foglalkoztat. Az Unicarm nettó profitja 2011-ben 13 781 420 lej volt, míg az alkalmazottak száma 2688. A Capital gazdasági lap által összeállított 300-as toplistába mint a leggazdagabb szatmári üzletember került be Vasile Lucuț, akinek vagyonát 70-72 millió euróra becsülik. Az Unicarm Rt. fölvágottak, hústermékek, konzervek, pékipari termékek, sütemények, tejtermékek és fagylalt előállításával foglalkozik.

Az Autonet Import Kft. elmúlt évi üzleti forgalma 584 354 129 lej volt, míg nettó profitja 12 473 032 lej, azaz megközelítőleg 2,8 millió euró. Tavaly a cégnek 788 alkalmazottja volt. 2011-ben a vállalkozás nettó profitja 16 588 815 lej volt. Az Autonet Import Kft. gépjárműalkatrészek forgalmazásával és értékesítésével foglalkozik.

A köztisztaságért felelős Florisal Rt. üzleti forgalma 2012-ben 24 125 711 lej volt, nettó profitja pedig 1 828 630 lej. A cég alkalmazottainak száma 244 volt.

A Dräxlmaier cég szatmárnémeti kirendeltsége gépjárművek elektronikai és elektromos alkatrészeit gyártja, tavaly 171 848 202 lejes üzleti forgalmat bonyolított le, míg a nettó profitja 8 189 149 lej volt. A német tőkéjű cég megnövelte 2011-es profitját, akkor ugyanis 7,2 millió lejes bevétellel zárták az évet. Az alkalmazottak száma 4547, ezzel a megye legnagyobb munkaadója.

A Sam Mills Kft. a malomipari termékek előállításával foglalkozik, és 2012-ben 241 976 020 lejes üzleti forgalmat bonyolított le, a nettó profitja pedig elérte a 4 018 817 lejt. A cég alkalmazásában 167 személy áll. Meg kell jegyezni, hogy a vállalatnak sikerült szinte megkétszereznie 2011-ben regisztrált profitját, akkor ugyanis 2 086 174 lejes profitjuk volt.

Az Ave Impex Kft. a szárnyas-feldolgozás terén az egyik legnagyobb megyénkbeli vállalat. 2012-ben az üzleti forgalma elérte a 129 288 955 lejt, míg nettó profitja 53 067 lej volt. Tavaly 503 alkalmazottja volt a cégnek. A 2011-ben regisztrált profitjuk 234 477 lej volt, így tavaly negyedére csökkent a cég bevétele.

A Zes Zollner Kft. elektromos felszerelések gyártására specializálódott. 2012-ben a német tőkéjű vállalat üzleti forgalma 317 851 381 lej volt, a nettó profitja pedig 22 951 950 lej. Az alkalmazottak száma 895. A német konszern célja tevékenységének kibővítése Szatmár megyében egy új termelőcsarnok felépítésével, mellyel újabb munkahelyeket hoznak létre.

A Beny Alex Kft. nettó profitja szintén érezhetően csökkent egy év alatt. 2012-ben a cég 12 millió lejes üzleti forgalmat bonyolított le, nettó profitja pedig 159 000 lej volt, az alkalmazottak száma pedig 192 volt. 2011-ben a cég üzleti forgalma 21,5 millió lej volt, nettó profitja 3,9 millió lej, az alkalmazottak száma pedig 187.

A Barta Ati Kft. szintén eurómilliós pénzmozgást hajtott végre 2012-ben. A cég üzleti forgalma 79 millió lej volt és nettó profitja 2,58 millió lej, melyet kereskedelmi tevékenységből értek el.

A Holrom Kft., mely a vetési ipari park tulajdonosa is, tavaly 5,5 millió lejes üzleti forgalmat bonyolított le, míg a nettó profitja 1 millió lej volt. A Hutton Kft., a közismert tészták gyártója tavaly 8,4 millió lejes üzleti forgalmat ért el, nettó profitja pedig 725 000 lej volt.