Belföld

Eugen Tomac: Lemondok a PMP éléről

2020.12.09 - 13:08

'Ma reggel gyűlést tartottunk. Mindannyian többet szerettünk volna elérni, mindannyian jobb eredményre számítottunk. Úgy döntöttem, hogy bejelentem kollégáimnak, hogy magamra vállalom ennek az eredménynek a felelősségét, amely minket, önöket elégedetlenséggel tölt el. (...) Ezért benyújtottam lemondásomat a PMP elnöki tisztségéről' - mondta a leköszönő pártvezető.

Az alakulat ügyvivő elnöki tisztségét Marius Paşcan, a PMP ügyvezető elnöke veszi át - tájékoztatott Tomac.

Azt is elmondta, a PMP kongresszus összehívását fontolgatja. Kifejtette, hogy a PMP törvényhozói 'abszolút semmiben nem hibáztak parlamenti tevékenységük során', és emlékeztetett, hogy a pártnak több mint 2000 helyi választott képviselője, 50 polgármestere, számos alpolgármestere van, és tagjai 'meggyőződésből, és nem kicsinyes érdekekből politizálnak'.

Tomac azt mondta, a PMP a szavazatok 4,94%-át kapta meg, és ő nem vonja kétségbe az eredmény hitelességét, ugyanakkor 1090 óvást nyújtott be a párt a megyei választási irodákhoz, illetve a központihoz.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

A PMP Eugen Tomacot választotta elnöknek a szombati kongresszusán

A Népi Mozgalom Párt (PMP) rendkívüli kongresszusa szombaton Eugen Tomacot választotta a politikai párt elnökévé. A 456 leadott szavazatból 421 voks szólt Tomac megválasztása mellett, 18 pedig ellene. 17 küldött tartózkodott.
Belföld

A BEC elutasította a PMP-nek a szavazatok újraszámolására vonatkozó kéréseit

A Központi Választási Iroda (BEC) elutasított 45, a szavazatok újraszámolására és a választások érvénytelenítésére vonatkozó kérést, melyeket a Népi Mozgalom Párt (PMP), illetve más politikai alakulatok és magánszemélyek fogalmaztak meg. Az óvások az ország több megyéjére, a fővárosra és a diaszpórára vonatkoznak.
Belföld

Eugen Tomac: A bizalmatlansági indítvány nem fog célba érni

A Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, Eugen Tomac úgy véli, hogy a szociáldemokraták által benyújtott bizalmatlansági indítvány nem fog átmenni a parlamenten.