A több tízezer, százezer jelenlevő számára, de a zárómisét a tévéképernyők előtt követők részére is életre szóló élményt, harmonikus és szemet gyönyörködtető együttlétet, személyes találkozást, lelki feltöltődést nyújtott a katolikusság csúcsrendezvénye, egyúttal Magyarország ünnepe, amely a békesség, a szeretet, az összefogás jegyében zajlott. „Minden forrásom belőled fakad” — ezt a jelmondatot tűzte zászlajára a kongresszus. Arra irányította a figyelmet, hogy ebben a gyakran békétlen, szeretetlen és széthúzó világban, országban szánjunk időt az életünkben Krisztusra és az általa közvetített emberközeli jóságra.

A körmeneten és a zárómisén személyesen is részt vettem. Azt megelőző, részben gyalogos zarándoklatom végállomásán, Budapesten magyar református keresztyénként telítődtem hálával, békével és szeretettel a bazilikában, az Országház előtt, a Hősök terén. Rám fért, ránk fért. Ebben a — hadd ne minősítsem, milyen — világban. Miközben a szeretet szavát nem ismerő politikusok, újságírók, véleményformálók hada már-már minősíthetetlen bírálatokat fogalmazott meg a „katolikus olimpiáról”, „a pesti dzsemboriról”. Egyre istentelenebb világunkban a demokrácia szárnyai alatt fejtették ki néhol gúnyos, félretájékoztató, saját érdekeiket szolgáló véleményüket az egyébként minduntalan a sajtószabadságot féltő, számomra „névtelen” firkászok. Nagyon sokak nevében kikérem magamnak minősítéseiket. Majd a Fennvaló megítéli azt a tiszteletlenséget, amely egyre gyakrabban megfogalmazódik az immár kisebbségként definiálható vallásos ember irányába. Miközben — kérdezem én — a mai szabadelvű és egyéni jogokra alapozó világ talált-e ki jobbat az egyház példamutatásánál és erkölcsi kontrolljánál?

Mindenféle ellendrukkolás és egyesek hazaszeretet-hiánya ellenére a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus elérte mind vallásos, mind világias célját. Valóban forrásként szolgált a keresztény ember számára, jó imázst nyújtott, miközben a nemzet többsége az esemény mellé állt, csendben és méltóságteljesen. Megmutatta, hogy napjainkban szép, tartalmas, magasztos „tömegrendezvényt” is lehet szervezni és azon részt venni. Némileg és átmenetileg javított a nyugati világ által rasszistának és homofóbnak minősített Magyarország megítélésén, bár „az ördög nem alszik”, kiváltképpen akkor, amikor a krisztusi szeretet igyekszik teret hódítani. Álhírek terjesztése, nem létező információkról való — tudatosan — téves beszámolók, végeláthatatlannak tűnő kommentelések igyekeztek Szent Péter utódjának, Ferenc pápának a budapesti szolgálatát szeretetlenséggel feltölteni. Miközben a járvány miatti bezártságból végre a hívei körében integető, a gyermekeket magához emelő pápa a megbékélés, a szeretet útjára irányította a figyelmet. Hittel és reménnyel képviselve az ismert bibliai igét, miszerint „a szeretet soha el nem fogy”.

Amúgy a keresztény lelkiség kiteljesedéséhez nyújt eszközt Poór István rendező nemrég megjelent, erdélyi helyszíneken forgatott, a kongresszus ideje alatt — sajnos kis létszámú közönségnek — bemutatott, Eucharisztia című filmje is. A Jézus életéről készült, tanítását és személyiségét bensőséges emberközelségből bemutató alkotás hozzásegít a krisztusi szeretet útjának a megtalálásához. Az eucharisztia, az oltáriszentség, a kenyér és a bor jegyei — a szeretet forrása. A kongresszus, a pápalátogatás leginkább erre hívta fel a figyelmet a katolikus hívő, a bármely vallású keresztény ember számára. Abban bízva, hogy a keresztényüldözéssel telített világunkban mégiscsak azé a jövő, aki szeretetteljes életet él.

Dr. Ábrám Zoltán