Külföld

EU-csúcs - Nincs még megállapodás, hétfőn is folytatódik az uniós csúcstalálkozó

2020.07.20 - 11:06

Az Európai Tanács elnökének szóvivője, Barend Leyts hétfőn arról tájékoztatta a sajtót, hogy a tagállamok vezetői két-, illetve többoldalú megbeszélésekkel kezdik a csúcstalálkozó negyedik napját, majd - leghamarabb délután négy órakor - ismét összeülnek huszonhetes körben.
  

 Az értekezlet első napján, pénteken a résztvevők délelőtt tíz órától folyattak plenáris megbeszélést, majd  kisebb csoportokban tanácskoztak. A napot záró plenáris munkavacsorát Charles Michel, az Európai Tanács elnöke valamivel éjfél előtt berekesztette.

Diplomáciai források szerint ennek oka az volt, hogy a megbeszélések nem vezettek előre egyebek mellett a költségvetés és a helyreállítási alap nagysága, a pénzek jóváhagyásának mechanizmusa, illetve a nettó befizető országoknak járó visszatérítés legmegosztóbb kérdéseiben.

Michel szombaton új költségvetési javaslattal állt elő, amelyet vasárnap egy újabb követett. A tervezet megtartotta a 2021-2027 közötti EU-s költségvetés 1074 milliárd eurós számait, a helyreállítási csomag összegeit azonban mindkét esetében csökkentette. A 750 milliárd eurós gazdaságélénkítő alap esetében először azt javasolta, hogy abban az Európai Bizottság ajánlásában szereplő 500 milliárd euró helyett 450 milliárd euró vissza nem fizetendő támogatás, valamint a korábbi 250 milliárd euróval szemben 300 milliárd eurós kölcsön szerepeljen. A vasárnapi javaslat az előbbit 400 milliárd euróra, utóbbit 350 milliárd euróra módosította.

Hétfő hajnali információk szerint Michel a támogatások összegét tovább csökkentette, 390 milliárd eurót javasolt. Ezzel az ajánlattal kezdenek délelőtt bilaterális megbeszéléseket a tagálami vezetők.

A "takarékos négyeknek" nevezett EU-tagállamok - Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország - mindvégig kisebb költségvetés mellett érveltek, és nagyobb beleszólást kívántak abba, hogy a tagállamok miként költik majd el az uniós pénzeket. Noha Michel javaslatai a legtöbb ponton egyeztek álláspontjukkal, információk szerint vasárnap saját javaslattal álltak elő. Ebben a helyreállítási alap összege 700 milliárd euróra csökkenne, amely fele-fele arányban vissza nem térítendő támogatásokból, illetve hitelekből állna. Hétfő hajnalban Hollandia és Ausztria magára maradt a támogatások további csökkentésének ötletével, miután Dánia és Svédország "erőfeszítéseket tett" a megállapodás érdekében - közölték diplomáciai források.

Mark Rutte holland kormányfő mindvégig hajthatatlanul képviselte azt az álláspontot, hogy a hitelnyújtást kell ösztönözni a vissza nem térítendő támogatásokkal szemben - közölték.

  A helyreállítási csomag fő kedvezményezettjei, köztük Olaszország, Spanyolország és Portugália az alap legfeljebb csak kismértékű csökkentését fogadnák el, és elutasítják az elköltés módjának szigorú ellenőrzését.

A tanácskozás folyamán a nettó befizető országok - Hollandia mellett Németország, Ausztria, Svédország és Dánia - a végsőkig ragaszkodtak ahhoz, hogy esetükben megőrizzék azt a kompenzációs mechanizmust, amely nagy összegű befizetéseikért cserébe megemelt összegű költségvetési visszatérítést biztosít számukra. Michel 2021 után fokozatosan leépítené a tagállamoknak pluszterhet jelentő rendszert, az érintett országok a javaslatot ez idáig elvetették.

 Ha nem sikerül megállapodni a költségvetésről és a mentőcsomagról, az Hollandia miatt lesz - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben vasárnap uniós csúcstalálkozón újságírók előtt.

A nemzetközi sajtónak nyilatkozva a kormányfő azt mondta, a hollandok egy olyan eszközt kívánnak bevezetni, amely ellenőrzi az uniós pénzek kifizetését és felhasználását, különösen a déli országok esetében. Aláhúzta: ez az eszköz teljesen új mechanizmus a jogállamisággal összefüggésben is. A csomagban szereplő vissza nem térítendő támogatások és hitelek arányával összefüggésben kiemelte, Hollandia az mechanizmussal jelentős befolyást biztosítana maga számára az uniós pénzek kifizetését illetően, főként a déli országok esetében.

 Hozzátette, Magyarország támogatja az olasz álláspontot, ugyanis azoknak az országoknak kell adni a pénzt, mégpedig mihamarabb, amelyeknek a legnagyobb és legsürgősebb szükségük van rá.

Ezt az álláspontot képviselte a csúcson Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, aki elfogadhatatlannak és zsarolásnak nevezte a takarékos országok vétóját. Hétfő hajnalban hangoztatott véleménye szerint ezen tagállamok vezetői "rövidlátók", akik kizárólag otthoni politikai érdekeik szerint cselekszenek. Nem veszik észre, hogy döntésük hozzájárul az egységes piac leértékeléséhez és a fiatal generációk álmait oszlatják szét.

 "Az európai válaszlépések hatékonyságának csökkentését eredményező tárgyalásnak nincs értelme. A helyreállítási alap nem válhat az ideológiai harc eszközévé" - fogalmazott Conte.
 

Az Európai Bizottság által javasolt Új Nemzedék EU (Next Generation EU) nevű helyreállítási csomag célja, hogy enyhítsen a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági és társadalmi válságon. A bizottság eredeti tervei szerint a 750 milliárd eurós mentőcsomag nagyobbik része, 500 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásokból, 200 millió euró pedig a tőkepiacokon felvett hitelekből állna. A kölcsönfelvétel önkéntes a tagállamok számára, míg a támogatásokból minden tagország részesül.

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Brüsszelben van Marcel Ciolacu

Pénzért és tisztségért kilincsel a belgiumi fővárosban a miniszterelnök.
Külföld

Manipulatív trükkjei miatt panaszt tettek a Temu ellen

A BEUC fogyasztóvédelmi szervezet azzal vádolja a kínai webáruház-óriást, hogy nem védi a vásárlókat és „olyan manipulatív gyakorlatot alkalmaz, amely az uniós jogszabályok szerint illegális.”
Külföld

Az EU megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával

Az EU zöld utat ad a csatlakozási tárgyalásoknak Ukrajnával és Moldovával, miután a vártakkal ellentétben Orbán Viktor mindössze csak egyszer vétózott. A blokk Grúziának is megadta a tagjelölt státuszt, amelyet korábban megtagadtak tőle.