Külföld

EU-csúcs: középpontban a menekültpolitika

2018.06.29 - 20:26

Korai lenne még sikerről beszélni az európai uniós vezetők csúcsértekezletén született migrációs megállapodással kapcsolatban, a munka nehezebb része még hátravan — jelentette ki Tusk.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a brüsszeli ülést követő sajtótájékoztatóján rámutatott: noha az uniós állam- és kormányfőknek sikerült egyezségre jutniuk péntekre virradóra, az abban foglaltak megvalósítása még hátravan, és ez a keményebb feladat.

Hozzátette, alapvető fontosságú az illegális bevándorlóáradat megállítása vagy legalábbis további csökkentése. A létrejött megállapodást „politikai áttörésként” értékelte, amelynek alapján meg lehet kezdeni a közös munkát, de a felek elkötelezettséget és egységet mutattak a kérdésben.

Kiemelte, hogy a zárónyilatkozatban világos üzenetet küldtek a Földközi-tengeren tevékenykedő hajóknak, köztük a civil szervezetek járműveinek is, hogy be kell tartaniuk a szabályokat, és nem akadályozhatják a líbiai parti őrség munkáját.

A Brexit kapcsán Tusk kijelentette, hogy sok még a munka, márpedig ha a következő, októberi EU-csúcsig egyezségre akar jutni az Egyesült Királyság, akkor sürgős előrelépésre van szükség.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy az EU vezetői egységes frontot mutattak a kereskedelempolitika ügyében. Leszögezte: „Európa továbbra is kiáll a szabad és tisztességes, közös szabályokon alapuló kereskedelem mellett”.

Juncker kiemelte továbbá, hogy „széles támogatást” kapott az ülésen az a javaslat, amelynek értelmében 2020 végéig 10 ezer főre növelnék az uniós határ- és partvédelmi ügynökség (Frontex) személyzetének létszámát.

Az eurócsúcs kapcsán a bizottság elnöke végül arról számolt be, hogy sikerült előrelépést elérni a bankunió vonatkozásában.