Szatmárnémeti

Ételosztási akció indult, összefogással

Fotó: O masă caldă/Facebook
2020.11.26 - 14:44
A Hans Lindner Alapítvány és az O masă caldă kolozsvári egyesület szatmárnémeti fiókszervezete ételosztási akcióba kezdett, hátrányos helyzetű családokon és magukra hagyatott időseken segítenek. Mivel erőforrásaik végesek, adományokat is várnak.

„A szeretet kézzelfoghatóvá válhat, ha olyat adunk másnak, ami örömet okoz neki, kisegíti a bajból, vagy ha egyszerűen csak megajándékozzuk, és megélheti, hogy nincs egyedül. Alapítványunk közösen a kolozsvári O masă caldă egyesület szatmári kirendeltségével egy ételosztási programot indított hátrányos helyzetű családok és egyedül élő idősek számára Szatmárnémetiben. A hétköznapokon kiszállított meleg ebédeket a társegyesületünk akkreditált és korszerű, a Szent Ferenc görögkatolikus plébánián üzemelő konyhájában készítik el az egyesület önkéntesei, közösen alapítványunk munkatársaival, és szintén ők szállítják ki azokat az alapítványunk gépkocsijával. Jelenleg 32 helyre szállítunk ebédet. Az étel olyan kedvezményezettekhez kerül, akiket a tavasz óta fennálló rendkívüli helyzet kapcsán ismertünk meg, az abban az időben kialakított városi zöldvonal által. Őket hála Istennek elkerülte a járvány, viszont még mindig egyedül vannak, és képtelenek egyedül ellátni magukat. Egy másik csoport, ahová ételt szállítunk, az a Szent Ferenc-plébánia által beazonosított családok, illetve a Szent Rita Egyesület napközijét most nélkülözni kényszerülő gyermekek és családjaik. Az ételosztási akciók a járványügyi szabályok szigorú betartásával zajlanak. Bár a segítségnyújtás jelenleg jó ütemben halad, sajnos a mi erőforrásaink is végesek. Éppen ezért, akinek lehetőségében áll, támogathatja az ügyünket adományok által, hiszen csak így bővülhet a támogatottak köre. Szívesen és nagy örömmel fogadunk élelmiszer-adományokat, legyen szó alapanyagokról vagy tartós élelmiszerekről, nem használt, jó állapotban lévő takarókat és pénzadományokat, amelyek az ebéd elkészítéséhez szükséges élelmiszerek költségeit, illetve a kiszállítás megszervezését segítik” — mondta Koczinger Tibor, a Hans Lindner Alapítvány igazgatója.

Az igazgató kihangsúlyozta, hogy az alapítvány mindig is szem előtt tartotta a közösség problémáit, illetve azok megoldását. „Ha mi észrevesszük a problémát, az jó, viszont akármennyire is szeretnénk azt, nincs rálátásunk minden egyes segítségre szoruló egyén vagy család gondjaira. Éppen ezért szeretném felhívni a figyelmet, hogy amennyiben ismernek olyan személyt vagy családot, aki önerőből nem képes gondoskodni magáról, és külső segítségre szorul, értesítsenek bennünket. Mi teszünk arról, hogy a jelzés illetékes helyre kerüljön, és segítségnyújtásban részesüljenek, akár a Hans Lindner Alapítvány által, akár az alapítványunkkal kapcsolatban álló szervezetek, intézmények által. Szeretnénk segíteni a bajban lévő embernek, viszont ehhez elengedhetetlen, hogy tudjunk a nehéz helyzetben lévőkről, hiszen nincs is annál rosszabb, ha valaki egyedül marad a problémáival. Az alapítványunk most különösen fontosnak tartja, hogy odafigyeljen a magukra maradottakra, és szükség esetén segítséget nyújtson, viszont ehhez az kell, hogy tudjuk, kik azok, akiknek szükségük van ránk. Nyissuk ki a szemünket, tárjuk ki szívünket, és osszuk meg azokkal, akiknek szükségük van rá!” — összegzett Koczinger Tibor.

Kallós András
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Határtalan segítség a nehéz időkben

A segítség mindig jól jön, főleg a nehéz időkben. Ma valóban elmondhatjuk, hogy nehéz időket élünk: a COVID járvány utóhatásai, energiakrízis, illetve a szomszédos országban háború dúló háború bennünket is érint.
Szatmárnémeti

Humanitárius Ötletbörze

A Hans Lindner Alapítvány pályázatot hirdet 8–12. osztályos diákok számára Humanitárius Ötletbörze néven.
Szatmárnémeti

Rég nem látott civil összefogás

Nagyon sokan akarnak segíteni az Ukrajnából menekülőkön, van, aki szállást, van, aki szállítást ajánl fel a bajbajutottaknak, mások alapélelmiszereket, jóindulatot, egy jó szót.