Minden ember teljesebb életre vágyik.

Minden ember megrendül, amikor visszagondol fiatal énjére, de ugyanúgy megrendült volna fiatalkorában, ha meglátta volna, hova vezet élete útja. Fiatalon sokan nem szőnek nagy álmokat, mert tudják, hogy az öröm hamar elillan.

Csoóri Sándor írta: „Minden felnőttben a félrevezetett gyerek csalódik. Legtöbbször jóvátehetetlenül, mert mire megpróbálja kiheverni csalódásait, elfogy az ereje, s megtörik.”

A teljesebb élethez hozzátartozik a józan ész és a tiszta tudás, ami a zavarodottságból az észszerűség világába vezet, amelyben azok is értik egymást, akik egyébként nem értenek egyet. A teljesebb élet ott kezdődik el, amikor valaki felismeri, mennyi mindent veszített azzal, hogy sok mindent elmulasztott. Amikor felismeri, hogy a gyermekkori félrevezetéseiből származó hiányosságok már csak részben pótolhatóak, mert felnőttkorának mélységeiből hiányzik valami: a gondolataiból, az érzéseiből. A teljesebb élet csak felnőtt élet lehet. Amíg az ember fiatal, túl sokat álmodozik, gyakran elérhetetlen dolgokról. Vannak felnőtt álmodozók is, de ők már ritkán jutnak lehetőségekhez, s ha mégis, akkor azon buknak el, hogy alkalmatlanok, képtelenek a változásra. Sikolyok vagy unott sóhajok sora vezet az átváltozáshoz, a beteljesüléshez. Nagy lelkek ölelésében van csak kiút a zavarodottságból az észszerűség felé, ha rádöbbensz, hogy fontossági sorrendet kell felállítani a feladatok között, a legfőbb prioritás pedig mindig az élet, a hétköznapi örömök megtalálása, a szemkontaktusok, érintések minél gyakoribb megélése. Az elmélet és a gyakorlat első gondolatra nem mindig egyeztethető össze, de sem az egyik, sem a másik nélkül nem lehet értelmesen élni, általában azok nem jutnak előre, akik valamelyiket elhanyagolhatónak tartják, mert amiről azt hiszed, hogy elhanyagolható, arról kiderül, hogy elengedhetetlen a teljesebb élethez. A zavarodottságból az észszerűségre fordulhat a sorsod, sohasem véletlenül, de meg kell tanulni, hogy a változás csak akkor kezdődik el, ha létrejön az egyensúly, ha megteremtődik az átbillenés lehetősége, feltétele.

Ki vezeti félre a gyermeket? Mindenki másra hárít ahelyett, hogy beismerné: ő is a megtévesztés eszközeit használja, amikor nem a teljesebb életet éli, hanem a könnyebbet, ami majd hirtelen megnehezedik. Akár egy jó döntéssel is el lehet jutni a zavarodottságtól az észszerűségig, de önámítással sohasem.