Nagykároly

Eseménydús évet zár a nagykárolyi NDF-szervezet

2014.12.23 - 19:30

Az év végéhez közeledve kerestük fel Müller Jánost, az NDF nagykárolyi szervezetének vezetőjét, hogy arra kérjük, összegezze a 2014-es év történéseit és számoljon be jövőbeli terveikről is. Mint mondta, folyik a készülődés a szilveszteri mulatságra.

Eltelt egy év, melynek majd’ minden hónapjára jutott egy-egy olyan rendezvény, aminek szervezői között a Német Demokrata Fórum (NDF) nagykárolyi szervezetének tagjait is megtaláljuk. Müller Jánost, az NDF nagykárolyi irányítóját arra kértük, összegezze, mi mindent történt a 2014-es esztendőben és vázolja fel, milyen terveket szeretnének valóra váltani a jövőben.

„Úgy érzem, ha visszatekintek az elmúlt egy évre, akkor elmondhatom, nem panaszkodhatunk, bővelkedtünk az eseményekben a Fórum háza táján. Ha a kronológiai sorrendet veszem alapul, akkor januárban az újévi koncerttel, majd a deportáltakra való emlékezéssel kezdtük az évet. Ezt követte az NDF farsangi bálja, ami egyre népszerűbb minden évben. Jött a sváb ünnepség, majd az RMDSZ-szel közösen bográcsfőzést szerveztünk. Több svábtalálkozón is részt vettünk, s már el is érkeztünk az év végéhez, amikor közeledik a karácsonyi koncertünk, valamint az NDF által szervezett szilveszteri mulatság. Idén is gőzerővel folyik a készülődés, a mostani szilveszteren egy kaplonyi együttes zenél majd, s remélem, azok a vendégek, akik a mi rendezvényünket választják, most sem fognak csalódni. Tombola is lesz, aminek egy malac lesz a fődíja, hogy hozzon szerencsét a jövő évben. A szilvesztert követően, január 4-én az újévi koncertünkre kerül majd sor. Ennek a rendezvénynek hagyományosan a Károlyi-kastély a helyszíne. A koncertet követő hétvégén nagy ünnepségre készülünk, hiszen 70 éve történt a svábok deportálása. Erre a szomorú alkalomra rendezvénysorozattal készülünk. Január 9-én előadással, filmvetítéssel egybekötött megemlékezés lesz, amire magyarországi vendégeket is várunk. Másnap, január 10-én zajlik majd az ünnepség második része. Elképzeléseink szerint Nagykároly összes templomi harangja egyszerre szólal majd meg ezen a napon. A Kalazanci Szent József római katolikus templom előtt gyülekeznek majd az ünnepség résztvevői, akik között a környező sváb falvak küldöttei is jelen lesznek. A tömeg a Iuliu Maniu Szakiskolához, az egykori vármegyeházához vonul, ahol Kovács Jenő polgármester beszédét követően leleplezésre kerül majd az a tábla, melyet ebből az alkalomból helyeztetünk ki. Visszamegyünk a templomba, ahol ünnepi szentmise zajlik, remélhetőleg minél több személy részvételével. Innen a Mesterrészi temetőbe vonulunk, ahol a deportáltak síremlékét koszorúzzuk meg. A programok az NDF Ifjúsági Központjában érnek véget, ahol ünnepi ebéd és az alkalomhoz illő kultúrműsor zajlik majd. A határon túli svábok által lakott községek képviselőin kívül az ottani német közösség képviselőit is vendégül látjuk” — számolt be Müller János.

A kulturális programok szervezésén kívül az NDF tulajdonában lévő Ifjúsági Központot is működtetik és karbantartják (legutóbb a tetőteret építették be).

A politikai életnek is rendszeres és aktív szereplői. Az NDF színeiből került ki a város alpolgármestere, Keizer Lajos is, de ketten a helyi tanácsban is képviselik a svábok érdekeit.

„Nagyon jó csapatban veszünk részt a város irányításában. Remek a kapcsolatunk az RMDSZ-es kollégáinkkal is, tiszteletben tartjuk egymást és örömmel mondhatom, hogy súrlódásmentes az együttműködésünk. Az igazság az, hogy ha szétnézünk a városban, azt láthatjuk, hogy Nagykároly szépül, fejlődik. Ilyen fejlődés fél évszázada nem történt, s ebben nagy része van annak, hogy a városnak egy nagyon komoly polgármestere van Kovács Jenő személyében” — mutatott rá Müller.

Az NDF irányítója elmondta, annak is nagyon örül, hogy a szervezet egykori országos elnöke nyerte meg az államfői székért folytatott versenyt. „Nagyon régóta ismerem Klaus Iohannist, úgy gondolom, ő nagyon sokat tehet azért, hogy ebben az országban a normális irányba haladjanak a dolgok. Annak külön örülök, hogy minimális kampánnyal, a városunkban is nyert. Azért mondom, hogy minimális kampánnyal, mert szerintem, aki azt állítja, hogy ez a győzelem neki köszönhető és ki akarja sajátítani ezt az eredményt, az nem mond igazat. Országos viszonylatban elmondható, hogy vannak olyan megyék, ahol egy sváb sem él és mégis tarolt Iohannis. Ha megnézzük a román, magyar és sváb falvak eredményeit, elmondhatjuk, hogy valamit láttak ebben az emberben. Nagyon remélem, hogy megszolgálja ezt a nagyfokú bizalmat” — fejtette ki álláspontját az NDF nagykárolyi elnöke.

Tőtős Tímea