hűvös időjárás ellenére sokan izzadtak már a Nürburgringen, és sokan fognak a hétvégén is: a pálya üzemeltetői azért, mert idén csak Bernie Ecclestone kegyelmével rendezhetnek nagydíjat, a versenyzők amiatt, hogy megszűnnek–e a defektproblémák.
A Brit Nagydíjnak otthont adó Silverstone után egy héttel egy újabb klasszikus helyszínre, a Nürburgingre érkezik meg a Forma–1 mezőnye. Ez a pálya azonban Silverstone-nal ellentétben már nyomokban sem emlékeztet a hőskori formájára – persze furcsán is nézne ki a naptárban egy olyan aszfaltcsík, amely közel 23 kilométeren át, 300 méteres szintkülönbséggel kanyarog az erdőben, és az autóknak több mint hét perc kell ahhoz, hogy teljesítsék a több mint százötven kanyarból álló kört.
Ez az élmény egy ideje már csak egyéb sportautók vezetőinek adatik meg, a Forma–1 évtizedek óta nem használja a Zöld Pokolnak nevezett Nordschleifét. Egész pontosan 1976 óta, amikor Niki Lauda kis híján halálra égett egy balesetben (ezt, valamint annak a szezonnak az eseményeit filmvásznon is feldolgozzák a hamarosan mozikba kerülő Rush című filmben), ami a klasszikus vonalvezetés végét jelentette a bajnokságban.
A németországi pálya később egy megcsonkított kiadásban tért vissza a versenynaptárba, és a 2002-es átalakítás során nyerte el mai 5,148 kilométeres vonalvezetését, amikor beépítettek egy néhány kanyarból álló hurkot a célegyenes után.
A Nürburgring sokáig az Európa Nagydíj házigazdája volt, de az utóbbi években a Hockenheimringgel felváltva rendezi meg a Német Nagydíjat, miután Németországnak is csak egy futamot hagytak meg a korábbi kettőből. Azonban sokszor ennek az egynek a megrendezése sem egyszerű: mindkét pálya anyagi gondokkal küzd, és tavaly a Nürburgring hivatalosan is csődbe ment. Csak azért lehet rajta verseny ezen a hétvégén, mert Forma–1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone nagyvonalúan elengedte az idei 14 millió euró jogdíjat. Ezt az összeget a promóter és a tartományi kormányzat nem tudta volna előteremteni. Úgy látszik, hogy a „jó öreg Bernie”-nek is van szíve, bár valószínűbb, hogy a fontos piac miatt nem szerette volna, ha elmarad a futam Németországban.
Beállítások
A Nürburgringen nagyjából 30 km/h-val alacsonyabb az átlagsebesség, mint Silverstone-ban, részben azért, mert nem annyira gyorsak a kanyarok. Azok ráadásul változatosabbak is, ami megnehezíti az autók beállítását. „A Nürburgring az egyik legnagyobb kihívást jelentő pálya a versenyzőknek és a mérnököknek. Alcsony, közepesen gyors és gyors kanyarok alkotják, ráadásul növeli a kihívást, hogy több szektora kompromisszumot követel a beállításoknál” – magyarázza a Sauber vezető versenymérnöke, Tom McCullough.
„Nagyobb leszorítóerő kell, mint Silverstone-ban, hogy a legtöbbet lehessen kihozni a kanyargós szakaszokból, valamint a jó kigyorsításokat követelő kanyarokból” – teszi hozzá a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh.
A beállítások tökéletesítését az is megnehezíti, hogy egy kisebb hullámvasúthoz hasonlít a pálya: az autóknak végig kell száguldani kisebb–nagyobb emelkedőkön és lejtőkön, továbbá hol befelé, hol kifelé dőlő kanyarokat kell bevenniük. Emiatt nehéz úgy beállítani a futóművet és a hasmagasságot, hogy az autók tapadása mindenütt optimális legyen, és ne legyen durván alul– vagy túlkormányzott.
A pálya az ország nyugati részén, az Eifel–hegységben fekszik, ahol a különleges mikroklíma kiszámíthatatlanná teszi az időjárást. Bármikor jöhet egy futózápor vagy kiadós eső, ami a taktikákat boríthatja. A levegő és az aszfalt hőmérséklete nem szokott magas lenni, ez a gumik felmelegítését nehezíti meg. A nem üzemi hőfokon lévő abroncsokon szemcsésedés alakulhat ki.
Közvetítés
Forma–1-es világbajnokság, 9. futam, Német Nagydíj (Nürburgring)
Szombat: 12 óra, 3. szabadedzés (Digi Sport 1); 15 óra, időmérő edzés (m1, Digi Sport 1).
Vasárnap: futam, 15 óra (m1, Digi Sport 1).
A vb állása
Pilóták
1.
Sebastian Vettel
német, Red Bull Racing
132
2.
Fernando Alonso
spanyol, Scuderia Ferrari
111
3.
Kimi Räikkönen
finn, Lotus GP
98
4.
Lewis Hamilton
brit, Mercedes GP
89
5.
Mark Webber
ausztrál, Red Bull Racing
87
6.
Nico Rosberg
német, Mercedes GP
82
7.
Felipe Massa
brazil, Scuderia Ferrari
57
8.
Paul di Resta
brit, Force India
36
9.
Romain Grosjean
francia, Lotus GP
26
10.
Jenson Button
brit, McLaren
25
11.
Adrian Sutil
német, Force India
23
12.
Jean–Eric Vergne
francia, Scuderia Toro Rosso
13
13.
Sergio Pérez
mexikói, McLaren
12
14.
Daniel Ricciardo
ausztrál, Scuderia Toro Rosso
11
15.
Nico Hülkenberg
német, Sauber
6
Csapatok
1.
Red Bull Racing
219
2.
Mercedes GP
171
3.
Scuderia Ferrari
168
4.
Lotus GP
124
5
Force India
59
6.
McLaren
37
7.
Scuderia Toro Rosso
24
8.
Sauber
6