Az október 6-i főhajtás hagyományos helyszínén, a Zárda-templom előtt gyűltek egybe hétfőn délután az emlékezők, köztük dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő és Kosztya Zoltán zajtai polgármester — annak a római katolikus  tábori lelkésznek az emléktáblájánál, akit Hám János püspök szentelt pappá, aki tervbe vette az isteni szeretetről elnevezett zárdaszüzek szatmári letelepítését és aki a Zárda-templom munkálatait felügyelte. Gonzeczky János 1844-től mezőhegyesen teljesített lelkészi szolgálatot, s négy évvel később, már a kezdetektől a forradalom pártjára állt, amiért a településen lévő, császárpárti tisztek és legénység gyakran panaszkodott is. Gonzeczky 1848 decemberében elhagyta a misék végéről a császárért való imádkozást, amit egy hazafias imádsággal váltott fel, 1849. január elején a szószékről felolvasta Kossuth december 22-ei kiáltványát, amelyben Magyarország népeit általános népfelkelésre szólítja fel, februárban egy szentmisén úgy nyilatkozott, hogy „átkozott legyen az, aki az osztrák dinasztiának engedelmeskedik”, április végén pedig a szószékről kihirdette a függetlenségi nyilatkozatot, majd egy beszédében kiemelte Magyarország függetlenségének fontosságát. Mindezek tükrében nem meglepő, hogy a lelkész 1849. augusztus 6-án és 7-én még egyházi szolgálatait végezte, majd ezt követően elfogták és letartóztatták — Gonzeczky és más lelkészek esetében elsősorban a felségsértő beszédek és cselekmények elkövetését vizsgálták a bíróságok, amit halállal büntettek. Ügyében Hám János püspök is közbenjárt  Haynaunál, s bár a táborszernagy átvette ugyan a kegyelmi kérvényt, de Gonzeczky életét nem volt hajlandó megmenteni — 1849. október 8-án hajnalban, a mindössze 45 éves lelkésszel sortűz végzett.

A megemlékezés a Szózat eléneklését követően ökumenikus imával folytatódott, s mind Varga Szilárd - Csaba, református lelkipásztor, mind Tatár Zoltán római katolikus lelkész azt hangsúlyozta: nem csak emlékeznünk kell az aradi vértanúkra, akik a kard mellett hittel, becsülettel harcoltak a szabadság eszméért, és életüket adták érte, de példaként is kell előttünk álljanak.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg ünnepi beszédében Kovács Máté szenátor is, emlékeztetve: a magyar történelem során voltak ugyan vesztett csaták és levert szabadságharcok, ám ezek nyomán mindig új élet sarjadt, és a hősök emléke ma is erőt ad a nemzetnek.
Csaták ma is zajlanak, más harctéren és más fegyverekkel ugyan, de közösségeink erősítése, az erdélyi, partiumi magyarság védelme, és az, hogy Szatmár megye minden szegletében otthon legyünk, hiszen ez a szülőföldünk, folyamatos harcot igényel.  

Történelmi visszapillantójában Póti Eduárd történész, a Református Gimnázium igazgatója kiemelte, hogy a 176 évvel ezelőtti október 6–a nem csak a nemzet gyásznapja, de a nemzeti tartás és méltóság napja is, hiszen mindenki s mindenhol tisztában volt azzal: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Knezić Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Lenkey János, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József és Török Ignác halálos ítélete véres bosszú és kegyetlen megtorlás volt, aminek semmi köze nem volt az „igazságszolgáltatáshoz.”
Gondolatai zárásaként úgy fogalmazott: ma nem csak az Aradon kivégzett 13–ra emlékezünk, hanem mindazokra, akiknek a szabadságharc leverését követően el kellett menekülniük szülőföldjükről, akiket meghurcoltak, akiket elítéltek, vagy özvegyként, árvaként maradtak hátra.

A főhajtáson Kása Janka és Erdei-Árva Mátyás, a Református Gimnázium diákjai szavaltak, Az aradi vértanúk balladáját pedig Kánya Jázmin, Debrenti Katalin és Gáspár Evelin adta elő, illetve közreműködött a székesegyház kórusa, a főhajtás pedig a Gonzeczky-emléktábla megkoszorúzásával, és a Himnusz eléneklésével zárult. 

Szabó Kinga Mária

(Fotók: Czinzel László és Wachteinheim József)