Belföld

Érvényben marad Horváth Anna kolozsvári alpolgármester eltiltása

2017.03.06 - 15:49

A román legfelsőbb bíróság érvényben hagyta a Horváth Anna kolozsvári alpolgármester eltiltásának meghosszabbítására vonatkozó ügyészségi határozatot.

 

A legfelsőbb bíróságon pénteken meghozott döntés kivonatát hétfőn tették közzé az intézmény honlapján. A bírák megalapozatlannak tartották a kényszerintézkedések meghosszabbítása elleni fellebbezést, így a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott elöljáró továbbra sem láthatja el a kolozsvári alpolgármesteri tisztséget.

Korábban Horváth Anna az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy fontolóra veszi a tisztségéről való lemondását, de erről csak az után dönt, hogy jogerős ítélet születik az eltiltása kérdésében.

A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) befolyással való üzérkedéssel vádolja, és 2016. október elejétől hatósági felügyelet alá helyezte az alpolgármestert, aki fizetés nélküli szabadságot vett ki eltiltása idejére. A bíróságra karácsony előtt benyújtott vádirat szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.