„Ha lesz értelmiségünk megmarad a magyarság, ha nem lesz, akkor elkezdődik a beolvadás” — hangzott el csütörtökön a Tóth Lászlóval, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium egykori matematikatanárával megtartott beszélgetésen. Elgondolkoztató és többféleképpen értelmezhető ez a gondolat. Az 1989-es változások előtt valóban értelmiségi-, elitnevelés történt a szatmárnémeti magyar oktatásban, abban az időben kialakult a magyar emberekben egy védekezési kényszer: a pedagógusok igyekeztek minél több tudást átadni, a fiatalok pedig megpróbáltak minél nagyobb mennyiségű tudást megszerezni, hogy azzal növeljék erejüket a magyarságot beolvadásra kényszerítő hatalommal szemben. A változások után létrejött a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, megalapozódott az elitképzés feltétele, de nem igazán élt benne Kölcsey szellemisége. Miután az iskola elkezdett osztódni, megbomlott az egység, mondhatjuk azt, hogy a magyar nyelvű elitoktatás sokszínűbbé vált, de nem biztos, hogy eredményesebbé. Sok minden változott és változik. Maga az elit fogalma sem ugyanaz, mint a „védekezés” korszakában volt. A mindent megpecsételő politika kizárja az elitet, ha mégsem, akkor megpróbálja elhallgattatni, sorkatonai beosztásba kényszeríteni. Az elit előbb elvesztette a tekintélyét, majd miután nem becsülte meg a társadalom, miután nem a tudás, hanem a politikai és a gazdasági hatalom kapott rangot, miután tudás nélkül lehetett diplomát és doktori címet szerezni, a tudással rendelkező személyt már nem tekintették elitnek, elkezdett megszűnni a kapcsolat a klasszikus értelemben vett elit és a széthulló közösségek között.

„Ha lesz értelmiségünk megmarad a magyarság, ha nem lesz, akkor elkezdődik a beolvadás” — emlékeztetett Tóth László. Ha igazán belegondolunk, a beolvadás már 1920-ban elkezdődött. Ugyanakkor kezdődött el a kivándorlás is. Különböző szempontokból figyelve a dolgokat, különböző módon ítélhetjük meg azokat, akik azzal, hogy kivándoroltak, ártottak az itt maradt magyarságnak. Különböző módon lehet megítélni az itt maradt és a közösségét a jobb lét reményében cserbenhagyó, vagy az életét és családja életét mentő kivándorló értelmiséginek a közösséghez fűződő viszonyát. Amikor a hatalmi és gazdasági érdekek eltiporják az erkölcsöt és a szeretetet védelmező elitet, esély sem marad a megmaradásra. Elsősorban nem az itt kisebbségben élő magyarság megmaradása a veszélyeztetett, hanem a kivándorlóké, akik Magyarországon sem lehetnek egyértelműen magyarok. Újra és újra el kell mondani: értelmes gyereket, csak példamutató szülők tudnak nevelni; tudást és tartást, csak olyan pedagógusok tudnak átadni, akik számára hivatás a nevelés és az oktatás; erkölcsre lehet nevelni, de az az igazi, ha beleszületik az ember; értelmiséginek lenni életforma, ezt a státuszt nem a hatalom és a pénz adja.

Elek György