Szatmárnémeti

Értelmet kap a béke, hit, szeretet, remény

2020.11.28 - 18:02

Ünnepváró időszakba lépünk, és ezzel egyidejűleg vasárnap meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Azt már érezzük, hogy idén kicsit más lesz az ünnepvárás és az ünnep, talán az eddigi rohanás, a külsősegek iránti vágy csillapszik, és meg tudjuk élni az adventet, a belső békét, és az ajándékok halmozása helyett minőségi időt töltünk a gyerekekkel. A világjárvány idején remélhetőleg mindeni átértékeli az adventi gyertyák szimbolikus jelentését, és a béke, hit, szeretet, remény valóban értelmet kap. 

Az adventi koszorúk idei divatjáról és a karácsonyi lakásdíszítő elemekről Csorvásy Sára, a Sara Flower virágüzlet vezetője számolt be szerkesztőségünknek. Elmondta, hogy idén nagyjából folytatódik a tavaly elkezdett trend, a rózsaszín, a halvány rózsaszín, a pasztellszínek nagyon kedveltek a vásárlók körében, de idén a pasztellkék és a rózsaszín több árnyalata is feltűnik az adventi díszeken. A divatos koszorúk mellett azonban a klasszikus rózsaszín-lila kombináció is fellelhető a kínálatban, és amit mindig szoktak készíteni, azok a piros díszek, a piros-zöld klasszikus karácsonyi adventi koszorúk, bár az utóbbiak iránti érdeklődés folyamatosan csökken. A kiegészítő színek az arany és ezüst, melyek jól kombinálhatók a pasztellszínekkel. „Az idei évben is divat, hogy az adventi koszorúnak nem feltétlenül kör formája van, hanem lehet hosszított, dobozkában, bármilyen formában. Idén újdonságként kis ledes égőket, világító kis házikókat is használtunk kiegészítőnek a különlegesebb adventi koszorúkon” — fogalmazott az üzletvezető. Az adventi koszorúk mellett az ajtódíszeket is kezdik venni, melyek színvilága megegyezik az adventi koszorúkéval, gyakran szettekben készítik őket. A grincsfák még mindig divatosak, annak ellenére, hogy elindult egy grincsfaellenes trend, és általában aki viszi, az nem karácsonyellenes szokott lenni, hanem éppen hogy karácsonyt kedvelő.

„Mi arra számítottunk, hogy idén nem lesz annyira karácsonyi hangulat, ennek ellenére úgy látom, hogy ugyanolyan, sőt, kicsit hamarabb beszerzik a dolgokat, ez a mi tapasztalatunk. Úgy látjuk, hogy nagyon is várják a karácsonyt. Amíg eddig gyakori volt, hogy elfelejtették, hogy advent első vasárnapja van, és gyertyát kellene gyújtani, most mindenki be akarja szerezni ezeket advent első vasárnapjára. Kellékeket viszont nem nagyon vesznek, eddig ugye otthon vagy óvodában/iskolában is készítettek adventi koszorút, de most azt látom, hogy nem nagyon készítenek otthon, inkább csak kicserélik a négy gyertyát a díszen, ami volt a tavaly, vagy pedig vesznek újat” — fogalmazott Csorvásy Sára, aki elmondta, hogy az árak nem változtak a tavalyi évhez képest, az egygyertyás asztali díszek ára 35 lejtől, az adventi koszorúké pedig 65 lejtől kezdődik. Ebben az évben új szokás alakult ki, kevesebben mennek be fizikailag a virágüzletbe, viszont a megrendelések száma nem csökkent, ám most házhoz rendelik az adventi koszorút. Az a tapasztalat, hogy akik nem tudnak külföldről hazalátogatni szeretteikhez, házhoz küldetik a meglepetéseket, virágcsokrokat vagy most az adventi koszorúkat.

Sógor Beáta

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Karácsonyváró: kezdődik a vásár, gyúlnak a fények!

A téli ünnepek leginkább várt szatmárnémeti közösségi eseménye kezdődik csütörtök délután hat órától az új főtéren: felkapcsolják a díszkivilágítást, megnyitják a karácsonyi vásárt, befűtik a Mikulás-műhelyt.
Szatmárnémeti

Meghitt karácsonyvárás

Az adventi időszakban, a karácsony előtti napokban minden oktatási intézményben arra törekszenek a diákok, pedagógusok, hogy meghittebbé tegyék a programot, ünnepibbé a termeket, melyekben a tanulás zajlik, ugyanakkor a hagyományos programok mellé igyekeznek újakat is beiktatni, legtöbbször a diákok javaslatai nyomán.
Szatmárnémeti

Éljük meg Isten közelségét!

Advent negyedik vasárnapjához érkezvén meggyújtották az utolsó gyertyát az adventi koszorún a szatmárnémeti régi főtéren található parkban is.