Sok szülő aggódik amiatt, hogy olyan világban kell felnevelnie gyermekeit, amelyben lépten-nyomon káros hatások érik őket. Hogyan őrizhetjük meg érzelmi egyensúlyunkat ebben a világban, amely tele van stresszel? — vetődik fel a kérdés folyamatosan, de megnyugtató választ adni nem igazán lehet. A tartós stressz rendkívül komoly problémája a mai társadalomnak, de nem mondható el, hogy nem megelőzhető, hogy nem kezelhető. A gyerekek és a fiatalok figyelmét elkerüli az az egyre keményebben dúló politikai és gazdasági harc, ami a világot uralja, pedig éppen ezek a most zajló küzdelmek fogják meghatározni későbbi életüket. Elkerüli figyelmüket, hogy minden a politikai és a gazdasági hatalom megszerzéséért történik úgy, hogy nem válogatnak az eszközökben. Teljesen igazuk van azoknak a fiataloknak, akik a demokráciában nem ezt várják a politikától, a politika egészen másról kellene hogy szóljon. A demokrácia megálmodásakor is más volt a cél. A politika közösségi jellegét a Politika című művében már Arisztotelész is hangsúlyozta. A polisz, a városállam a közösségi lét megtestesülése.

„… minden városállamban egy bizonyos fajta közösséget ismerhetünk fel, s minden közösség nyilván a közjó megvalósítására alakult.” A városállam, vagyis az „állami közösség” a legfőbb jó elérésére törekszik. A „legfőbb jó”, a „végső cél” az „önmagában való elegendőség”, a „boldog élet”. Ehhez hasonló gondolatok fogalmazódtak meg az Európai Unió létrehozásakor is. Az, hogy előmozdítja a békét, az általa vallott értékeket és polgárai jólétét. A politikusok ma is ezeket a szavakat idézik, de kevesen vannak köztük, akik ezt is teszik. Az Európai Unióban folyó hatalmi harcot tükrözi az, ami jelenleg Magyarország ellen folyik. Nagy tévedés lenne, ha abba a tévhitbe ringatnánk magunkat, hogy a keresztény-konzervatív pártok a jövőben — vagy akár már most — döntéshozói pozícióba kerülnek. A liberalizmus és a kereszténység között lényeges különbségek vannak. Az, ami az EU-n belüli hatalmi harcban döntő, az, hogy a liberálisok többsége ugyanazokat az elveket vallja, míg a kereszténység nagyon megosztott, felekezetekre van tagolódva, és sokszor a közös célokért sem tudnak fellépni egységesen.

Azzal kezdtem, hogy sok szülő aggódik amiatt, hogy olyan világban kell felnevelnie gyermekeit, amelyben lépten-nyomon káros hatások érik őket. Ember, pedagógus, tudós, pszichológus, szociológus… legyen a talpán az, aki meg tudja mondani, hogyan lehet kivédeni a káros hatásokat, hogyan lehet egyénként megmaradni egy olyan közösségben, egy olyan világban, amelyben össztűzként érkezik valamennyiünkre az a sok külső hatás, aminek nem lehet felmérni a következményeit. Ezeket a hatásokat féltéssel, aggódással, gondoskodással… nem lehet kivédeni, a következményeket nem lehet megelőzni. Azt sem lehet viszont elfogadni, hogy az egyénnek mindenképpen együtt kell mennie az árral.