Vidék

Értékőrző néptáncfesztivál

2013.09.09 - 09:10

Tegnap huszonharmadik alkalommal rendezték meg a Bogdándi Nemzetiségi Néptáncfesztivált, amelyen egyre nagyobb szerepet kap a népi hagyományok megőrzése és továbbadása a fiataloknak.

Évről évre egyre több néző megy el a Bogdándi Nemzetiségi Néptáncfesztiválra, amelyen egyre több felkészült hagyományőrző néptáncegyüttes lép fel, hogy népviseletbe öltözve bemutassa azokat a néptáncokat, amelyek szülőföldjükre jellemzőek és amiket a mostani előadók szülei, nagyszülei, valamint a még régebbi őseik táncoltak bálokban és mulatságokon. A már több éves szokásnak megfelelően a műsort Mészáros Lőrinc — a fesztivál egyik olyan szervezője, aki táncosként is a kezdetek óta szerepet vállal ennek a hagyományőrző rendezvénynek az irányításában — és egykori tanítványa, Nagy Katalin — aki a megalakuló Kis Rozsmalintnak a tagja volt — vezette. A megnyitón Aurel Bojan polgármester köszöntötte a részt vevő politikusokat, akik rövid beszédeikben méltatták a rendezvény fontosságát. Pataki Csaba szenátor, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke elmondta, az elmúlt évek során azt tapasztalta, hogy itt minden csapat a szívét és lelkét adja, elmondható tehát, hogy Bogdándon évről évre értékteremtő mozgalom folyik. Eugeniu Avram kormánybiztos elmondta, a község szülöttjeként büszke arra, hogy ilyen jelentős esemény helyszíne Bogdánd. Adrian Stef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke kiemelte, hogy azért támogatja ezt a rendezvényt, mert a kultúra összefogja a nemzeteket és közös értékeket teremt. Felician Pop, a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ igazgatója beszédében hangsúlyozta, hogy ez a rendezvény azért lett sikeres, mert Sipos László huszonhárom évvel ezelőtt jó alapokra helyezte.

A továbbiakban a tánccsoportok seregszemléje következett. Mint minden évben, most is nagy sikert aratott a bogdándi Kis Rozsmalint, először szerepelt nagyszínpadon a szilágyszéri Kukurók és élőben láthatta a közönség a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptánc tehetségkutató verseny közönségdíjasait, a balánbányai Ördögborda Néptáncegyüttest, akik táncra hívták és néptáncra tanították a közönséget.

Elek György