Jegyzet

Értékítélet a jó és rossz határán

2016.01.08 - 16:01

Ha mélyebben elgondolkodunk és alaposabban elemezzük a hétköznapi életet, arra a következtetésre jutunk, hogy kezd eltűnni a határ a jó és a rossz között. Ez leginkább akkor észlelhető, amikor megfigyeljük, hogyan töltik szabadidejüket, hogyan szórakoznak az emberek. Mindig fontos volt, hogy az emberek ésszerűen töltsék el szabadidejüket, vagyis a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés után megmaradt nyolc órából minél több jusson szórakozásra. Vannak emberek, akik számára megadatott, hogy olyan pályára tudtak lépni, hogy a munkájuk a hobbijuk is egyben, ezért a munka is egyfajta szórakozás számukra. A legszerencsésebbek azok, akik olyan munkahelyet találtak, hogy nincs semmi kötelezettségük, semmi felelősségük, tehát nyugodtan szórakozhatnak munkaidőben is.

Elgondolkoztunk-e már azon, hogy modern és gépesített, de folyton rohanó világunkban mit lehet szabadidőnek tekinteni és mi a legnépszerűbb szabadidős program? Számomra úgy tűnik, hogy a szabadidős programokat nem mi állítjuk össze, hanem azok a gazdasági érdekeket képviselő intézmények, amelyek olyan szabadidős foglalkozásokat reklámoznak, amelyek minket úgy szórakoztatnak, hogy ők meggazdagodnak belőle. Hány ember mondja el magáról, ő úgy szórakozik, hogy klasszikus regényeket olvas, Bartók zenéjét hallgatja, művészeti, kulturális és történelmi eseményekre jár, vagy ehhez hasonló szórakozási lehetőségeket választ? Ha megfigyeljük az embereket, aligha észlelünk rajtuk egészséges emberi örömöt, jó érzést, a test és a szellem harmóniáját. A szórakoztatóipar eldönti, hogy mivel kell tölteni a szabadidőt, és mi azzal töltjük, mert azzal töltik mások is. Lassan a személyiségek is uniformok lesznek. Minderre jön a csúcs: az okostelefon. Uniformmá válnak az okostelefonok is, amelyeknek lassan társadalmi funkciójuk lesz. Ez az, amivel az emberek a legtöbb időt eltöltik, ez az, ami mindent pótol, minden űrt kitölt, utasításokat ad, rábeszél dolgokra, tanácsokkal lát el, figyelmeztet, mindenben segít, egybeolvasztja a jót a rosszal, ez az értékítélő, aminek nem lehet nemet mondani. Félelmetes rágondolni, hogy egyesek mennyi időt töltenek vele szabadidőben, munkaidőben, pihenés helyett. Végül hadd idézzem Albert Einstein híres gondolatát: „Attól a naptól félek, amikor a technológia meg fogja haladni az emberi kapcsolatokat. Akkor a világnak idióta generációja lesz.”

 Elek György